Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 9. szám - Erőss Alfréd: Mítosz, vallás és irodalom
Mítosz, vallás és irodalom 535 körűségből, Luciferként a szakadék szélére vezessék népünket. Már pedig a mítoszok szava: szirénhang, mely csak eltérítené az országot Isten-rendelte útjáról. A mítosz emberek szava, a legjobb esetben szép »mese« (a szó eredeti jelentése szerint). Az emberi értelmet meggyönyörködteti, de kielégíteni és a társadalmi nyomorúság zűrjéből kivezetni nem képes. Ezért kell az irodalomnak, s a népnek visszatérnie Isten szavához. A POGÁNY EMBER Istenben csak a Teremtőt ismeri, aki a véges világot a semmiből alkotá. A keresztény ember Istenben a Személyt látja, aki szólott hozzá és kinyilatkoztatta legszentebb titkait. A pogány ember tévedhet hitében, mert a természet — bár tanúságot tesz alkotójáról — néma, s nem tud tiltakozni ellene, ha félremagyarázzák. A kőnek szemébe mondhatom, hogy tapló, némán fogja elviselni a hazugságot. De mikor szemtől-szembe állunk a személlyel, a szólóval, akkor a tévedhetetlen megismerés kapui megnyílnak; ha rossz névvel illetném, megmutatja magát, kinyilatkoztatja lényegét. így ismeri meg a keresztény ember személyesen a magát és a hozzá vezető életutat (vallást) kinyilatkoztató Istent. Kinyilatkoztatás alatt itt semmiféle »magánkinyilatkoztatásra« nem gondolunk, mint amelynek történeti hitele és egyetemes érvényessége kétségbevonható. Ezek rendszerint annyi emberi hozzáadással terheltetnek, hogy sokszor hasonlítanak a mítoszokhoz. És viszont a mítoszok, főként az irodalmi igényűek, gyakran úgy lépnek föl, mint világmegújító új »kinyilatkoztatások«. Tény az, hogy a kinyilatkoztatás az apostolokkal lezárult. Üjabbat Istenről senki sem tud mondani, mint az Evangéliumok. Ami nem jelenti azt, hogy kétezer esztendő alatt az Evangéliumokat már kimerítettük volna. Csupán annyit, hogy többet az emberi elme nem képes fölfogni. Isten nagyobb az értelemnél. Werfel egyik biblikus tárgyú regényében megdöbbentő elevenséggel ír le egy történeti jelenetet. Mikor Józsiás király isteni megerősítést akar a fáraó elleni csata megkezdéséhez: Isten nem szól. A hamis próféták azonban kedvezni akarnak a fejedelemnek s maguk is úgy vélik, hogy a harc dicsőséget hoz népükre, ezért belekiáltják a királyi terembe a mítoszt: Isten akarja a háborút! Mámoros kedvvel indul csatába a nép — és elpusztul. Az emberek vallásos áhítattal fogadják a mítoszok szavát s »hisznek« benne. Ezért oly végzetes az emberek és írók sámánkodása népükre. Az élet nagy kérdéseit, a nemzet és egyén égető problémáit megválaszolni, ez ma is a szellem követelménye. A kérdés csupán ez: honnan vegyük a világosságot? Az egyéni ízlés, a röpke benyomás, a súlyos előítélet, az ópiumos álom, az esztétikai megfontolás, az emberi vélekedés, az anyagi vagy szellemi propaganda mítosz-forrásából vagy attól, aki »az igazi világosság és megvilágosít minden világra jövő embert«! A népnek vallás kell, vagy ópium. A költőnek áhitat ihlete, vagy »kocsma gőze«. De a kettő kizárja eg3miást. A választástól
