Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 9. szám - Erőss Alfréd: Mítosz, vallás és irodalom
Mítosz, vallás és irodalom 533 hatóak« s elbűvölök. Akár Napoleon hódításaira, vagy a modem forradalmi rendszerek alkotásaira gondoljunk. S aztán épp oly gyorsan, vagy még gyorsabban jön a váratlan, ám törvényszerű fordulat, az összeomlás, és a szappanbuborék szétpattan. Mert a mítoszok törvénye a gyors eredmény és a múló nagyság. A lombik eltört, újra kezdhetem a nagy művet. Midőn már int a cél, kisded göröngy, a döre vak eset, elejt. (Madách) Mindig újra kezdeni! Nincs-e valami hősiesség ebben? Nem ebben a végtelen próbálkozásban van-e az ember igazi végtelensége? Már Nietzsche azt mondja, hogy az ember nagysága épp abban áll, hogy »nem part, hanem híd, átmenet és összeomlás« (Übergang und Untergang). Azokat szereti, akik nem tudnak élni máskép, mint összeomlani és továbbmenni. A Wille zur Macht tehát nem egyéb, nem lehet más, mint »Wille zum Untergang und ein Pfeil der Sehnsucht«. A nyugtalan ember, mint kifeszített íjj, csupa vágyódás egy megálmodott végtelen felé, melyet saját nyomorúságában akar fölfedezni. A költők közül leginkább Rilke élte át ezt a förtelem- mámort, sokkal mélyebben, mint Baudelaire. Halálos ágyához nem enged senkit közeledni s belső méregtől feloszló testét úgy szemléli beteg gyönyörűséggel, mint valami isteni színjátékot, mint egy fön- séges tűzijáték legszebb kibontakozását. A megsemmisülés a teljesség. A halálba induló lét (amint Heidegger nevezi) maga az élet, a tökéletlenség a tökéletesség, az idő az örökkévalóság. S mivel ezt az »örökkévalóságot« minden percben a halál, ezt a »végtelenséget« a vég fenyegeti, azért avatta varázsigékké a modem exisztenciális filozófia a Gond és a Félelem fogalmát. Tegyük mérlegre ezt a két ellentétes filozófiát. A klasz- szikus görög életszemlélet a ratio (a görög »logosz«), a modem életfilozófia a mítosz jegyében áll. És a mérleg nyelve minden bizonnyal a mítosz felé fog billenni. A mítoszban ugyanis több az igazság, bár a hamisság húrja elhajlítja, mint a túlfeszült íjjat. A ratio pedig ez esetben csak fél-igazság; csak annyi, amennyit az ókor pogány géniusza a tiszta ész erejével fölismerhetett. Plátó és Axistoteles világosan látja a világ végességét (bár teremtését öröktől fogva gondolja), s látja az áthidalhatatlan űrt, mely elválasztja a végtelen Istentől. A modem filozófia nem tud belenyugodni ebbe a tehetetlenségbe s önmaga tehetetlenségét s végességét jelenti ki végtelennek. A görög bölcselet szemében a véges a Végtelenhez viszonyítva: semmi, értéke nincsen. A modem életfüozófus épp ebben a véges semmi-voltban látja a mindent, a legnagyobb értéket. A görög filozófia matematikai hűvösséggel könyveli el a tényeket. A modem életfüozófia hiveit pedig a »nyughatatlanság nyila« sebzi s űzi elérhetetlennek hitt Végtelen felé. És ebben az olthatatlan vá
