Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 1. szám - Bíró József: Erdély műemlékeinek sorsa a belvederei döntés után

Erdély müemlékehieh sorsa a hélvederei döntés után 47 kerültek s így ez utóbbiak szempontjából közjogilag ma is ugyanaz a helyzet, amelyet legutóbbi Hitél-hoíi tanulmányunkban fej .égettünk. Seregszemlét tartanunk az odaát maradt műemlékekről e szű^reszabott cikkben lehetetlen feladat; csak a legfontosabbakat említhetjük meg s mindenekelőtt szívesen elismerjük, hogy ez emlé­kek jó része az erdél3á szász néppel közelebbi összefüggésben áll, mint a magyarral. De állhat-é szorosabb, széttéphetetlenebb vonat­kozásban a magyarsággal, az egyetemes magyar történelemmel és művészettel emlék Gyulafehérvár székesegyházánál vagy Vajda- hunyad váránál? A fehérvári dóm az egyetlen épen fennmaradt félköríves stílusú magyar székesegyház, építészeti alkatában s szobrászati díszeivel művészetünk ezer évének fényes dokumentuma, az árpádkori, gótikus, reneszánsz és bárok stílus tömérdek emlékét őrzi s a hazai történelem annyi nagy eseményének élő tanúja, a Hunyadiak, Izabella, János Zsigmond, Fráter György, Bocskai István, Bethlen Gábor temetkezési helye, az erdélyi Pantheon s a katolikus püspök székes temploma mindmáig! S nem él minden magyar szívében Vajdahunyad vára. Hunyadi János alkotása, a leg­szebb várkastély? hatalmas bástyái, karcsú tornyai, annjd viszon­tagságot kiállott ódon falai a magyar história ötszáz évéről regél­nek ...Se kettőt követi a várak, kastélyok, templomok serege, minden díszükkel s ékességükkel. Itt emelkedik Fogaras vára, a Maüáthok, Rákócziak vára, a Báthoryak, Bethlenek, Apafiak ott­hona; Keresd gyönyörű várkastélya; a bethlenszentmiklósi kastély, Bethlen Miklósnak, a nagy államférfinak sajátmaga tervezte alko­tása, a reneszánsz építészet egyik fő momentuma; Déva vára rom­jainak tövében áll Bethlen Gábor Magna Curiája, a KárpáLokban Törcsvára, Alvincen Martinuzzi Fráter György kastélya; itt emel­kednek Torockószentgyörgy, Kolcvár várának omladékai, Rákóczi György várkastélya Radnóton, Bethlen István fejedelem küküllővári kastélya, az alsórákos! Bethlen-kastély, Barcarozsnyó, Szelindek várai. Kőhalom vára. Aradban Sólymos és Világos, a kastélyok között a gerendi, kerelőszentpáli, fehéregyházi, ózdi, a tordai fejedelmi ház — mily sora a nagyértékű, minden tekintetben magyar műemlékeknek! ... A templomok élén járó Fehérvár mellett jő a nagyenyedi templomvár, a Bethlen-kastéllyal; Dél-Erdélyben emel­kednek a tordai templomok, Erzsébetváros két bárok temploma, Arad, Lugos, Temesvár egyházai, Magyarvalkó, Erked, Vizakna templomkastélya, az almakeréki templom gyönyörű freskóival, akár a magyarfenesi s a kisebb falusi magyar templomok — öralja- boldogfalva, Boroskrakkó, Oltszakadát — egész serege. Dél-Erdély- ben maradtak ezenkívül a szépséges szász városok: Szeben, Brassó, Segesvár, Medgyes műemlékei, a szász templomkastélyok szinte valamennyien; Berethalmot, Muzsnát, Prázsmárt, Szászhermányt, Nagydisznódét, Nagycsűrt, Szentágotát ragadiuk ki a hosszú sorból; az egyházi műemlékek közül toliunkra kívánkozik Szászsebes, Kére, Kisdisznód, Felek, Keresztényfalva, Homoródbene, Nagyekemező — az erdélyi félköríves stílus és a gótika történetének megannyi kiszakíthatatlan emléke. A nyugati szellemű erdélyi művészet egy­

Next

/
Thumbnails
Contents