Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 1. szám - Bíró József: Erdély műemlékeinek sorsa a belvederei döntés után
48 Biró József ségességét hirdetik a szászok birtokában lévő műemlékek, csakúgy, mint a magyar királyok, erdélyi fejedelmek s nagyurak várromjai, kastélyai, a magyar egyházak templomai; éppen e „szász“ műenalé- kek bizonyítják a legbeszédesebben az egyetemes erdélyi művészetnek töretlen njnigati igazodását s a magyar művelődés és műgyakorlat egységesítő hatását. A magyar királyok betelepítette s az erdélyi fejedelmek oltalmazta szász nép birtokában lévő emlékek ugyanoly művészetföldrajzi területhez tartoznak, mint a románok templomai, amelyeken, mint a hunyadmegyei hosszanti alaprajzú kőtemplomokon (Nagyosztrót, Nagycsulát, Berekszót említjük) és a magyar népi emlékek építőstílusát lemásoló falusi fatemplomokon a nyugati keresztény művészet stílusváltozásai ismerhetők fel. Bizánc hatását főképpen Demsus, Guraszáda, Vajdahunyad, Felsőszombatfalva templomai képviselik; a fogarasi és a brassói román templomok már a keleti kereszténység modorának erdélyivé való hasonulását, a trarisszilván szellem befolyását érzékeltetik.^* DéL-ERDéLY műemlékei semmivel sem érdemelnek kevésbbé gondos istápolást északi testvéreiknél; a nagy történelmi fordulat azonban sorsukat még sötétebbre festette, mint a trianoni időkben volt. Jogilag csakúgy az 1919-i román műemléktörvény hatálya alá tartoznak, mint a belvederei döntés előtt; a „Comisiunea Monumen- telor Istorice“ erdélyi „és a vele szomszédos“ vidékeinek szakosztálya mondja ki a döntő szót felettük.i^ A bizottságban ülő román egyetemi tanároktól azonban — s ezt az elmúlt évtizedek bebizonyították — a magjmr műemlékek védelme dolgában egy ujjmozdítást sem lehet várni; az a nagy szerep, amelyet az erdélyi emlékek játszottak a bécsi döntés kivívásakor, nyilván még nagyobb animózitást szült velük szemben. Nem is tudunk semmit sem arról, hogy a bizottság 1940 óta, akár csak egy, magyarnak minősíthető művészeti emléket helyreállított volna; a háború miatt amúgy is lecsökkent tevékenységét — még egyetlen újabb műtörténeti kiadvány sem jelent meg — a római emlékek napfényre hozatala és a román nép fatemplcmaira való vigyázás tölti ki. A romániai magyarság viszont még azt az erőt és súlyt sem tudja e tárgyban kifejteni, amelyet 1940 előtt, még a legkomorabb időszakban is megmutatott. Az erdél5Ú magyarságnak, számban s műveltségi fokban túlnyomóan jelentősebb része került vissza az anyaországhoz. Kolozsvár nemzetvezető szerepe a déliekre nézve megszűnt, az első vonalbeli kisebbségi vezérek — egy-két kivétellel — a budapesti parlamentben ülnek, az Erdélyi Múzeum Egyesület pedig a Ferenc József Tudomány- egyetemmel testvériesülve fejti ki tudományos tevékenységét. A hazai műemlékekkel foglalkozó kisebbségi szakemberek kivétel nélkül magyar állampolgárokká lettek újra s így senki sem maradt odaát, aki a romániai Magyar Népközösség vezetőit üy irányban “ L. minderről: Erdély művészete c. könyvemet (Bp. 1941). “ Részletesen Írunk e törvényről és a bizottságról Idézett HiteWJell cikkünkben.
