Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 9. szám - Tamási Áron: Kérdés és felelet

522

Tamási Aron

magatartás, hanem napról-napra mindinkább nemzeti öntudattá is válik.

Ma azonban, amikor az események gyors és meglepő fordulatokban követik egymást, a szellem embere nem merülhet el abban az örömben, hogy egy magyar eszmény kezd valósággá válni. Tovább kell fúrnia figyelő szemét és érzékeny ösztönét, hogy mi' forr a világban valami olyan, amelyről itthon beszélnie kell.

Ügy vélem, hogy az egyik, ami napjainkban a világban forr, az a politikai világnézet csődje. Különös tanulság, ami az elemi erők tragikus fordulatai közben, e nagy kérdést illetőleg levonható. Én azt látom ugyanis, hogy a politikai világnézet kérdésén már valójában túl jutott a háború. Túl jutott és elérkezett oda, ahol a nyers és puszta életösztön azokat a faji vonásokat teszi uralkodókká, amelyek az egyes népeknél lényegében sohasem változnak. Ott, ahol a politikai világnézet a nép természetének megfelelő rendszert teremtett, ott a faji vonások ebben a rendszerben még élesebben tűnnek elő; ahol pedig olyan rendszer fejlődött belőle, amely a nép természetének nem felelt meg, ott a rendszerrel együtt magát a népet is válságba sodorta.

Valójában csak most döbbenek rá, hogy milyen veszedelmek között kellett nekünk magyaroknak áthaladnunk. Mindenek között a legbiztatóbb jel s egyben nagy szerencse, hogy a nemzet eszméjét és államunk rendszerét nem tudta hatalmába keríteni olyan politikai világnézet, amely idegenből érkezve, a magyarság természetének nem is lehetett volna megfelelő. Egyedül társadalmunkban tettek kárt ezek a politikai világnézetek, amelyek mindakét szélsőségen idegen rendszerekkel szerettek volna boldogítani minket.

S ha már ide érkeztem, a megsebzett magyar társadalomhoz, akkor az említett tanulság után szeretném azt a másik észrevételemet is megnevezni, melyet a forrongó világban ugyancsak meglát a figyelő szem. Ez pedig egy szigorú figyelmeztetés, mely arra inti a nemzetet, hogy erős és egységes társadalom nélkül a mai harcot sikeresen megvívni nem lehet.

Fel kell tennem tehát a kérdést, hogy erős és egységes-e a magyar társadalom?

Boldog lehet és nem e világból való, aki igennel válaszol erre a kérdésre. Én egyik sem vagyok, sajnos, mert sokat emészt az aggodalom, hogy a mai magyar társadalom egy szokatlanul erős megpróbáltatást nem bír elviselni. Mivel pedig úgy vélem, hogy a magyar történelemnek egyik legnagyobb erőpróbája előtt állunk, inkább forrasztó láng csapjon ki szívünkből, semmint bűnös köny- nyelműséggel lemondjunk arról az akaratunkról, hogy ezt a társadalmat erőssé és egységessé tesszük.

Biztosan tudom, hogy hatalmi szóval ezt nem lehet megtenni; azt is tudom, hogy politikai propagandával, vagy felemelő szózatokkal sem. Olyan munkára van itt szükség, melyet igaz önvizsgálat és valóban keresztényi lemondás után a szellemnek és a gya- korlatna,k együtt és egyszerre kell elkezdenie.

Ha ez a nap valóban ünnep volna, akkor Isten megengedné nekünk, hogy kiessünk a szerepből, melyet a megcsaló látszat ked-