Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 8. szám - Szabó Endre: Középeurópa és a pánszlávizmus

Szemle

519

»SZERBIA TEGNAP, MA, HOLNAP« címen Gregoric Daniié dr. a pánszláv eszmének a szerb történelem alakulására tett hatásával foglalkozik. Ügy véli, hogy Szerbiában a pánszlávizmus sohasem játszott túlságosan jelentős szerepet. Bár a monarchia ellen vívott szerb nemzeti harcok korszakában a pánszlávizmust függetlenségi mozgalmaik indokolására használták, mégis egészen más tényezők befolyásolták a szerb nép kialakulását és fejlődését. Kétségkívül voltak az évszázadok folyamán a szláv testvériesség fogalmából keletkezett eszmei megmozdulások, ezekre azonban mi sem jellemzőbb, mint az a szerb szólás-mondás: az ég magasan, a cár messze van. Lényeges szerepet játszott ennek a hangulatnak a kialakításában Oroszország csaknem szerbellenes magatartása Bulgária javára, ami különösen a Szt. Stefanói békében jutott kifejezésre.

Szerbia hol Bécsben, hol Moszkvában tapogatózott, míg a szerb államélet pánszláv kapcsolatai kimerültek a politikai (entente) szerződések megkötésében és ezek betartásában. Az utóbbi években Belgrád a tiszta reálpolitika híve volt. Szerbia mai helyzete — ha lehet — még több reálizmust követel.

(

»Az bizonyos — '••allja be végül is Gregorié Dáftilo — hogy a szerb nép bizonyos rokonszenvve viseltetik! az oroszok iránt, s ez az esetleges pánszláv gondolatok meg^'yökerezését elősegíti. A bolsevizmus eredményei azonban ezt az érzést inkább piától alapokra helyezték, ha teljesen ki nem ölték. A szerbiai kommmista lázadások idején (1941—1942 telén) a partizán csoportok terrorja messzemenően kijózanította és semmlegesítette a különböző társadalmi osztályokat, de főleg a parasztságot. A kommunizmust ma legfeljebb külső erőszakkal lehetne a népre kényszeríteni, ami azonban a lakosság 80»/o-át alkotó parasztságnak, ifjúmunkásságnak és az értelmiségieknek egységes ellentállását vonná maga után. Kommunista mozgalom a fenti rétegek kezdeményezéséből sohasem fog kiindulni.

Mindezzel még a lehetősége is teljesen megszűnt annak, hogy a szerb nép a Moszkvából újólag hallható »varázsfuvola« hangjára figyeljen. A kommunista agitáció évekkel ezelőtt eljátszotta Szerbiában »kis játékait«, a félrevezetett csoportok hamarosan fölébredtek. Ilyen csábításoknak a jövőben nem lesz hatásuk.«

•

LJUBEN LALEV, a cikksorozat szófiai szereplője »Pánszlávizmus és a bulgárok« című cikkében a következőket írja:

»A közelmúltban megtartott moszkvai pánszláv kongresszus a pánszláv kérdést újra az érdeklődés előterébe helyezte. Aszerint, hogy a kérdést elméleti vagy gyakorlati vonatkozásaiban vizsgáljuk, egyformán silány eredményekre jutunk. Mint eszme a pánszlávizmus káros hatású, mert — mint valamennyi ilyen természetű népcsoportosulás — Európa felosztását feltételezi s megakadályozza a kölcsönös megegyezésen nyugovó Európa kialakulását. A gyakorlatban a pánszláv eszme tulajdonképpen nem is élt, amennyiben mégds volt, igen kevés haszonnal járt éppen a szlávságp-a nézve, mert az eszme az orosz imperialista politika eszköze volt csupán.«

Lalev mindezek bizonyítására Bulgária újabbkori történelmi eseményeit hozza fel: a berlini kongresszus 1878-ban feldarabolja az ország területét, mert a bolgár nép önállóságában az orosz terjeszkedést látta. Szerbia bekebelezi Nis és Pirot vidékét, 1885-ben a Marica-völgyre pályázik, a második balkánháborúban a szerbek a bolgárok ellenségeivel szövetkeztek és pánszlávizmusuk örve alatt a görögök segítségével lekapcsolják Macedóniát és a románok kezére játsszák Dobrudzsát, a világháború utáni élénk kultúrkapcsolatokra jellemző, hogy sem a bolgár újságok, sem a bolgár könyvek előtt nem nyílt meg a szerb határ...

Hyen volt a pánszlávizmus megjelenési formája Bulgáriában — jegyzi meg Lalev. Mindenkoron csak arra szolgált, hogy Oroszország belenyúlhasson a kisebb államok belpolitikai életébe és megzavarja fejlődésük menetét.