Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 8. szám - Szabó Endre: Középeurópa és a pánszlávizmus
518 Szemle 1934-es téli színi évad végén különleges népi játékokat bemutató egsúit- tesek léptek föl.' Ámde míg az ukránok hivatkozhattak színművészeti hagyományaikra s gonddal készülhettek korszerű »szociálista« előadásaikra, hiányzott mindez a georgiaiak, a szegényes fehéroroszok s főleg az usbekek és más középázsiai néptörzsek részéről, amelyeknek népi művészete viseletűkben, dalaikban és táncaikban ki is merül. Ilyen nemzeti rekvlzitumokból volt kénytelen azután az élelmes revürendezó a lelkiismeretlen zeneszerző segítségével »darabot csinálni« a moszkvai ünnepi játékokra, hogy a rikító színektől, a, fényszórók sugárkévéitöl és a zajos zene: kísérettől elkábult közönségnek bemutathassák a »nemzeti kisebbségek« művelődésének rohamos fejlődését.« Cikkének befejezésében Just annak a véleményének ad hangot, hogy a pánszláv-elv a szovjet vezetők megszokott dialektikájának egyik játékszere, amelyet a pillanat adottságaihoz mérten használnak fel. BRODI ANDRAS »A pánszlávizmus és a kárpátaljai ruszinok« című cikkében hosszasan foglalkozik a pánszlávizmus és a szlávophilizmus fogalmi körülhatárolásával, mert — úgymond — a ruszin nyelvben a pánszlávizmusnak olyan jellege van, amelyek más érzések és törekvések megjelölésére szolgálnak. A ruszinok a pánszlávizmus helyett a szláv közösségi gondolat ápolására, egymás kölcs önös megismerésére és az irodalmi kapcsolatok fenntartására a szlávophilizmus fogalmát használják. A pánszlávizmus fogalmát már csak azért is elvetették, mert jelentése lényeges elváltozást szenvedett. Míg a keleti szlávok elismerték a ruszinokat a »nagy szlávság« tagjaként, addig a déliek figyelme legfeljebb kíváncsiságból fordult feléjük s számos Ígéretük feltételes és minden gyakorlati érték nélkül maradt. Végül alkalmuk nyílt számtalanszor arra is, hogy a pánszlávizmus negatív hatásait is megismerjék, amikor a cári Oroszország, sőt maga a cár — aki körül a keleti szlávok a szlávság megmentőjének legendáját teremtették meg — a ruszin kultúrtörekvések ellen lépett fel. A magyar-ruszin és egyéb történelmi kapcsolatok ismertetése után Bródi András a következő megállapításokkal fejezi be cikkét: »Arról, hogy a szláv realizmus miképpen hatott a ruszinokra, beszámoltam a képviselőházban. Kétségbevonhatatlan, hogy amint lehetőségük nyílt a szláv népeknek önálló nemzeti élet vagy önkormányzat megteremtésére, szakítottak az illúziókkal és a reálpolitika síkjára léptek. Most már nemcsak a tehetetlen, múlton nyugvó, legtöbbször elvont közösségeszméket kellett számításba venniök, hanem azokat az érdekellentéteket is (származás, táj, nemzetközi politika, vallás, mezőgazdaság és társadalom), melyek az utópisztikus szlávophilizmus korrektúráját célozták. A cári Oroszország összeomlása és a forradalmi Szovjetoroszország ideológiai cSl- kitüzésének homályos volta lényegesen hozzájárultak ahoz, nogy a szlávophilizmus nyomdokaiba lépő szlávságközti kapcsolatok kifejlődésük kezdeti állapotában vannak. Ennek következménye, hog^y sehol sem fejlődött ki olyan elkeseredett harc a nagyorosz és ukrán nyelvjárások között, mint éppen a Kárpátalján. E küzdelem közepette a nép felvilágosodott, megerősödött és érthető, ha a »szláv testvériesség« jelszavával való csaknem hüsz éves hadakozás után rájött a báránynak a farkastól, az Igazságnak pedig a vigasztaló ígéretektől való megkülömböztetésére. Az utóbbi húsz év céltalan harcaiban népünk a gyermekkorból férfiúvá érett. Értékes tapasztalatokat szerzett, önbizalma megerősödött, világnézete megnyugodott és ma már érdekeit nsdltan megvédi, mivel jogainak kiharcolását állam jogi szempontból is természetesnek tartja... A szláv népek számára a pánszlávizmus meghaladott álláspont. Valamennyi szláv nép a természet és a sors adottságainak keretein belül szándékszik jövőjét megalapozni és' életét élni.«
