Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 8. szám - Nagy Géza: Dél-Erdély irodalmi és művészeti élete
512 Magyar Figyelő alatt kialakult s ma már szép űa- gyományokkal rendelkező szervező és szervezkedő készsége újabb jelentős eredménnyel gazdagította az erdélyi magyar képzőművészet történetét. Ez alkalommal azonban nem északerdélyi, hanem délerdélyi képzőművészeti eseményről van szó. A délerdélyi magyar képzőművészek valóságos vándorkiállítást hoztak létre, s ezzel egy év leforgása alatt már háromszor léptek a délerdélyi műpártoló közönség elé. A kezdeményezés Arad és Temesvár festőitől indult el, akik előbb Aradon, majd Temesvárt rendeztek gyűjteményes kiállítást. Mindkét helyt szokatlanul meleg érdeklődést keltettek, és nem várt sikerrel zárták kiállításukat. Így merült fel az a terv, hogy a kiállító képzőművészek számát teljesebbé teszik a tulajdonképpeni Dél-Erdély képzőművészeivel s az előreláthatólag hatalmas tárlatot Brassóban rendezik meg. A kiállítás június 13-án nyílt meg, s az összesen százötven művel szereplő tizennégy képzőművész valóban Dél-Erdciy minden vidékét szóhoz juttatta. A kiállítók névsora a következő: Be- leznay István, Gallasz Nándor, Gruzda János, Hajós Imre, Kollár Gusztáv, Lukász Irén, Muhos Kornél, Paál Albert, Pataki Sándor, Soós István, Tsuzó-Leiter Arthur, V. Székely Piroska, Vass Albert és Wolf Károly. Mint minden gyűjteményes kiállítás, ez sem lehetett egységes sem felfogásban, sem színvonalban, a kiállított művek nagy száma nem mutatott a legszigorúbb önbírálatra és válogatásra, de a minden szellemi és nyilvános közösségi élettől elzárt brassói magyarság eltekintett a felfogásbeli és színvonalbeli különbségektől s hatalmas tömegekben kereste fel a kiállítást. A magyarság nagy érdeklődése figyelmet keltett a románság és szászság körében is, úgy hogy szászok és románok egy- aránt szép számmal keresték fel a magyar művészek kiállítását. A kiállító művészek főleg olajjal és vízfestékkel dolgoztak. Muhos .Kornél és Kollár Gusztáv fölényes művészettel megalkotott akvarelljei. Pataki Sándor finoman ködös ’.ó- nusú képei, Paál Albert merész fény- és árny hatással megf esteit tájképei, Gruzda János téli napfényben ragyogó, barátságos havasi tájai, az olajjal dolgozó, de a vízfestmény könnyedségére emlékeztető vásznaival nagy sikert elérő Hajós Imre, Tsuzó-Leiter Arthur látomásszerűen megjelenített tájai és állatkompoziciói, és Vass Albert üdeszínű pasztelljei vonták a leginkább magukra a közönség figyelmét. V. Székely Piroska egy. Gallasz Nándor pedig három szó borral szerepelt a tárlaton, mindkettőjük sikere megérdemelten nagy volt. A kiállítók közül tulajdonképpeni grafikus csupán Beleznay István, akinek rézkarcai képviselték a nagymúltú és ma is világhírű magyar grafikát. A kiállító tizennégy magyar képzőművész sikere túlnő a képzőművészet határain. Műveikkel mindannyian arról tettek bizonyságot, hogy lábukat szilárdan megvetették szülőföldjükön, vállalták és viselik a minden eddiginél súlyosabb kisebbségi sorsot, és a bénító viszonyok ellenére rendületlenül alkotnak önmaguk és népi közösségük számára. A magyar léleknek a magasabbrendű művelődési életre való igénye jelentkezett a kiállítás résztvevőiben, megszervezőiben és a látogató magyar közönségben. Meg vagyunk győződve arról, hogy délerdélyi képzőművészeink alkotó munkája nem szétszóródó népi közösség romjain kiviruló virág, hanem annak ez egyre tervszerűbben meginduló délerdélyi magyar irodalmi és közművelődési életnek a kezdetét jelenti, amelynek román megfelelője Észak-Erdély földjén, az önmagában bízó és nemzetiségeire gondotviselő magyar állam jóvoltából már régen túljutott a természetszerű kezdeti és átmeneti nehézségeken. Nagy Géza
