Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 1. szám - Bíró József: Erdély műemlékeinek sorsa a belvederei döntés után
42 Biró József párkánjrzat-részleteket, fiálékat, faragványokat nagyrészt leverte; elsőrendű fontosságú így ezeknek a köveknek a pótlása, kiegészítése, amelyet a legnagyobb óvatossággal, minden hamisítás mellőzésével kell végrehajtani. A megviselt külsőnél azonban elébbvaló a veszélyes állapotban lévő szentély gyökeres rendbehozatala. Az esőlevezető csatornák ugyanis az elmúlt évtizedekben igen siralmas sorsra jutottak; a nedvesség talajkimosást és talajlazulást okozott; az egykor temetőül szolgált s így erősen megbontott templomkömyék talaja lényegesen lesűlyedt. A roppant tömegű torony multszázadi építése alkalmával az alapozási munkák nem folytak — úgy látszik — elég alapossággal; mindez együttesen eredményezte, a boltozatok nyomásával súlyosbítva, a szentély falainak meglazulását s kifelé hajlását. E bajt már évtizedekkel ennekelőtte észrevették s tartó, belső keresztvasakkal igyekeztek a szentély falait megerősíteni; építészeti körökben e kötő vasak, amelyek a szétomlani készülő építményt tartják, ugyancsak nevezetesek, akár a pisai ferde torony; Csányi Károly már harminc éve megjegyezte, hogy a falakat csak az imádság tartja... Elkerülhetetlenül sürgős így a szentély állékonyságának biztosítása s ez a MOB legelsőnek vallott erdélyi feladata. A munkával kapcsolatban több terv, így az újraboltozás gondolata is felmerült; a jelenlegi boltozás, amely a XVIII. századból való,'' nyomottnak tetsző ívbordázataival a főhajó magasbatörő, ünnepélyes hatású csillagboltozatától valóban eltér. Nem vitás, hogy ki kell szabadítani a szentélyablakok eltakart csúcsait s el keU távolítani a híres keresztvasakat; az újraboltozás kérdése, annak stiláris megoldása már kényes s nagy körültekintést kívánó probléma. Általában ellene vagyunk minden újraépítésnek, s ha a szentélyboltozat XVIII. századi, ez még nem kívánná meg okvetlen ' A szentélyboltozat keletkezésének pontos ideje nem Ismeretes; stílusa a XVIII. századra vall; az építésre vonatkozólag levéltári adatunk nincsen. A legrégibb irodalmi közlés Eszterházy János gróftól való (A kolozsvári Szent Mihály-egyház történeti és építészeti leirata. Arch. Közi., M. Tud. Akad., HE. köt., U. f. I. köt.. Pest, 1863), aki a szentély keresztboltozatos újjáalakítását a múlt századra (azaz a XVIII-lkra) teszi (V. ö. még Kővári László: Erdély építészeti emlékei. Kolozsvárit, 1866, 285. 1.). Bíró János plébános (1734—60) azonban, mint egyesek vélik, a szentélyt újra nem boltoztatta, mert ennek az általa vezetett Rationes Ecclesiae Claudiopolitanae-ban feltétlenül nyoma lenne (v. ö. tőlem: A kolozsvári Szent Mihály-templom bárok emlékei, Kolozsvár, 1934); mikor a két mellékszentély boltozatát a plébános rendbehozatta, erről részletes feljeg;yzés, valamint felirat is tanúskodik (1. id. munkámban, 57. 1., valamint ennek nyomán Grandpierre Edith: A kolozsvári Szent Mihály-templom, Kolozsvár, 1936). Feltehetnénk, hog;y a boltozat az 1763-i villámcsapás és a földrengés utáni időből való, midőn Lukáts .Tános plébános, 1764—65-ben a bárok tornyot lehordatta (v. ö. Orandpierre, id. m. és Kelemen Lajos: Blserica Sf. Mihail din Cluj, Boabe de Gráu, An. IV. Nr. 3. Martle, 1933. 127—137 11.); azonban Lukátsból hiányzott minden építő-hajiam, hiszen a Canonlca Vlsltatlo meg is rója, hogy a tornyot „Architectonicae artis ignorans“ bontatta le (1. id. müvemet, 42. 1.). Nem tartjuk tehát kizártnak, hogy a boltozás a XVIII. század első tizedéből való, amikor az unitáriusok az 1697-1 nagy tűzvész után a templomot a belg;iuml és a hollandiai gyűjtés eredményéből restaurálták. A keresztboltozás típusa Is Inkább az előző századból kedveltté vált alakzat; a 60-as években már a fiókos dongabolt divatosabb. Mindez persze csak föltevés; a kérdés még teljes tisztázásra vár.
