Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 8. szám - Mikecs László: Magyar nevek
468 Mikecs László volt. Hogy melyik keresztnevet használtuk sűrűbben s melyiket ritkábban, vagy egyáltalán nem, ez szintén jellemző ránk, életünkre. A keresztneveknek ugyanis aránylag csak kis része kedvelt egy- forjnán a keresztyén világban; általában a biblia főszereplőinek a neve, vagyis azok, melyeket a vUág legelterjedtebb irata, a biblia népszerűsített. Az újabbkori szenteknek már nem jutott olyan hatalmas népszerűsítő mű, mint a biblia s ezért tiszteletük, és ami ezzel összefügg, nevük, csak szűkebb körökben terjedt el. Például hozzuk fel az Árpádház szent tagjainak, Istvánnak, Imrének, Lászlónak, Erzsébetnek a tiszteletét és nevét, mely a magyarok lakóhelyénél tágasabb területen alig ismeretes s így a felsoroltak nevei jellemző magyar keresztnevek. A kutatást hasonlóan jellemző magyar keresztnevekre igen széles keretekben lehetne végezni. Minden keresztnév választásának volt ugyanis eredetüeg valamüyen oka s nem csupán olyan egyszerű, véletlen, hogy a megkeresztelendő a szülője keresztnevét kapta, vagy a szentét, melynek napján született. Sok helyen pl. egy-egy szentnek különleges kultusza alakult, melynek elindítója vagy egy neki ajánlott régi templom, egyház vagy ereklyéjének egy helyben őrzött darabja, vagy a környéken letelepedett szerzetesrend propagandája, vagy más egyéb ok volt.ii A szent-kultusz pedig mindenütt maga után vonta az illető szent nevének nagy mértékben való keresztnévül választását. Ha volna hozzá elég gyűjtő, az egész ország területén meg lehetne állapítani az egyes szentek kultuszának kiterjedését s ezzel kapcsolatosan egyes kedveltebb keresztneveink táji elterjedtségét. Életünknek jelentős darabját sikerülne ezen a módon megyilágosítanunk. Nem maradhatna el ez esetben annak a vizsgálata sem, hogy a reformáció milyen hullámokat vert a keresztnevek anyagában. Ellső benyomásra úgy látszik, hogy módfelett megszaporította az ótesta- mentomi neveket, mint pl. Sámuel, Mózes, Áron, Eszter, Rebeka, Zsuzsánna, stb., melyek egyébként egyszer már, a középkor elején, a keresztnevek meghonosodásának első századában, igen elterjedtek voltak. A fentiekből kisül tehát, hogy keresztyén neveink nagy mértékben összenőttek múltúnkkal s ha jó magyar keresztneveket akarunk választani, minden amellett szól, hogy hozzájuk folyamodjimk. Jól tudjuk, hogy egyrészük már unalmassá és közönségessé vált, annjnszor előfordul (talán ezért is szemeltek ki némelyek »ősmagyar keresztneveket«). Hasonló tünetnek azonban többször is tanúi lehetünk a keresztnevek történetében. Ilyen esetekben új divat váltotta fel a régit, azaz valami új szerzetesrend, új templom, új búcsújáróhely propagálta szent neve terjedt el az emberek között. Ma már hasonló dolog nem igen adódik elő, a felfrissülésnek tehát némUeg mesterkéltnek kell lennie. Ajánlatos elsősorban a család, a szülőfalu, a lakóhely jellegzetes keresztneveihez, vagy ma kevésbbé használatos, de régen elterjedtebb nevekhez fordulnimk. Balázs, Bálint, Benedek, Bertalan, Dániel, Domokos, Gergely, Fülöp, Imre, L. erről: Schwartz E.; A patrocinium a helynévfejtés és település- történet szolgálatában. Századok, 1933, 185.
