Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 8. szám - Mikecs László: Magyar nevek
Magyar nevek 463 hogy nem vizsgálhatja tovább a névalkotó készség fejlődését, kárpótlásul azonban a megrögzítés óta konzervált személynévanyagunk révén olyan éles bepillantást kaphat a megrögzítés előtti századok, tehát kb. a 16—18. századok szemléletébe, társadalmi viszonyaiba (melyeknek mintegy két százada megszilárdított neveink hű tükörképét adják), amilyent semmilyen más forrásunk révén nem. Társadalmunk újkori fejlettségének példázására mutogathatnak pl. a múzeumok iparművészeti tárgyakat, ábrázolhatnak a képek díszes ruhákat. A tétel akkor lesz bennünk meggyőződéssé, ha neveink között a száz és százezer Szabó, Csizmadia, Szőcs, Lakatos féle neveket végigtekintjük s megelevenednek előttünk ezek iparos ősei, egy letűnt, de újra feléleszteni akart magyar anyagi műveltség hordozói. A példát persze csak találomra ragadtuk ki, számtalan ese^ ten lehetne még bemutatni a nevek vizsgálatának hasznát fejlődésünk, társadalmunk tisztánlátása szempontjából. A NEVEK MEGRÖGZÖDÉSÉT hamar megszokták az emberek, sőt, anakronisztikus szemlélettel, jórészt azt hitték, hogy régesrégi századokból erednek, pedig sokszor még a szemléletmód sem régebbi négy-öt századnál, mely a neveket megalkotta. Mindenesetre a nevek állandósulása révén a hozzájuk való ragaszkodás is kifejlődött s ez általában rendén is való. Az individuum, az egyén szabadságának, jogainak utóbbi századi megerősödése folytán ez a ragaszkodás csak tovább nőtt, az ^yén féltett tulajdonának tartva a nevet. Sok magyar manapság is ezért őrzi még idegen eredetű nevét; ahhoz másnak semmi köze, az az ő legegyénibb tulajdona. Az üyen nem gondolkodik helyesen s ezt nem érzésből, hanem továbbra is a nevek vizsgálata alapjám állítjuk. A név ugyanis sohasem csak az egyéné, hanem rajta kívül a közösségé is, mely a nevet adja és használja. Az idegen nevű magyar idegen nevét csupán annak a véletlennek köszönheti, hogy kb. 200 év, tehát a nevek hivatalos megszilárdítása óta került be a magyarságba. Ha elébb oldódott fel benne, magyar közössége idegen nevét sokáig nem tűrte, mert nem értette s ezért, mint számtalan példa mutatja, vagy etnikuma nevével jelölte meg Németnek, Oláhnak stb., vagy mint a közösség egyéb tagjait, foglalkozása, vagy hajszíne, testrésze vagy egyéb más testi, vagy lelki tulajdonsága magyar nevével. A közösségnek e szerint a múltban hatalma volt tagjainak a nevei fölött, sőt kizárólagos hatalma, mert az írásos, anyakönyves megrögzítésig csak az ő ajkán születtek s éltek azok. S az anyakönyvek megszüntethették a közösség névteremtő működését, de nem az ízlését, vélekedését a nevekről. Ez pedig azt jelenti, hogy idegen nevű magyarnak az anyakönyvezés, tehát a név megszilárdítása korában is úgy kell cselekeíhiie nevével, amint azzal a magyar közösség cselekedne, ha szabadon működhetne még benne a névteremtő készség: ízlése, modora szerint magyarrá változtatnia. Aki ezt nem teszi, szembeszegül a magyar közösség íratlan, de lényéből folyó törvényszerűségével. Azaz nem tud teljes egészében a magyar közösség tagja lenni. Különösen így van ez ma, amikor a minden tagjukat egybefogni akaró, lázasan szervezkedő közösségek gépié-
