Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 8. szám - Mikecs László: Magyar nevek
456 Mikecs László tehetetlen vágy, gyakorlatilag még messze áll a mindenkit előítélettől mentesen, egyenlően értékelő, szociális, kollektív társadalomtól. Név-ideáljában legalábbis mindenkép, mert még manapság is úgy értékeli a neveket, mint egykor a nemesi társadalom s a hozzá nagy igyekezettel hasonulni akarók. Ajánlatos volna pedig tudniok az y-os, az y-t megkaparintott, vagy az y-ra vágyó magyaroknak, hogy az y-nal, helyesebben — mint ezt már fentebb érintettük — az i hanggal végződő neveink csak kis részét alkotják a magyar névanyagnak, formailag s jelentésük szerint a legszimplább, koruk szerint a legfrissebb neveink közé tartoznak. A régi, primitiv társadalomnak ugyanis sokáig nem volt szüksége származást jelző i-s nevekre, mert ha még nem telepedett le, akkor együtt vándorolt, mozgott, ha pedig letelepedett, akkor mozdulatlanul együttmaradt. Minden tagja egy helyről, egy tőből fakadt, máshonnan jött, más hel5n’ől származó nem igen tűnt fel benne, senkin nem volt tehát szükséges jelölnie a származást, a hovávalóságot, i végű névvel, s így másfajta neveket alkotott. Az i vég^ neveket csak később, a primitiv társadalomnak anyagüag és szellemileg tehetősebbjei (a későbbi kiváltságosak ősei) közül kapták azok, akik a maguk kis közösségén, nemzetségén, telephelyén túl láttak s hozzájuk hasonlókkal, rendszerint valami rendkívüli egyéniség parancsai alapján, egy nagyobb terület, egy ország politikai és katonai szervezetét kezdték építeni. S mivel ezek szervezeti ügyekben, különösen ha harcolniok kellett, sokmindenfelől jöttek össze, egykönnyen kínálkozott, hogy aszerint nevezzék el őket: melyik helyről valók, honnan származnak. így születtek a Kolozsvári, Tordai, Hunyadi-íéle nevek. Hasonló neveket azonban, különösen később, amikor általánosabbá vált a mozgás, az egyik helyről a másikra való költözés, korántsem csak kiváltságosak, nemesek kaptak, hanem a nagy tömegek egyszerű, mozgó, költözködő tagjai is. Igaz, hogy nem annyira központibb, kiemelkedőbb helyek után, mint a nemesek, hanem falvak, kisebb földrajzi helyek után, ha közelről jöttek, mint pl. Fenesi, Bácsi, és Gödöri, Dombi, Erdei, Hegyi, Pataki, — vagy megyék, sőt országrészek nevei után, ha távolról jöttek, mint: Erdélyi, Tolnai, Baranyai, stb. Mindebből kiviláglik, hogy az i végű nevek nemcsak egyszerű jelentésűek és későiek, hanem nem is mindig nemest fednek. így van ez a nevek harmadik csoportjával is, a Ferenci típusú nevekkel, melyekben az i, eredetileg éppúgy birtokos rag, mint a többi i végű névben, keresztnevekhez járul s azt jelenti, hogy pl. »a Ferencé, a Ferenc fia«. Nemeseket s nem nemeseket egyaránt neveztek el az idők folyamán e módon. HA NEM TÖRŐDÜNK újabbkeletű, társadalmi értékelésükkel, hanem magából a névanyag vizsgálatából adódó szempontok szerint akarjuk a neveket végigtekinteni, az i végű nevektől jó mesz- szire vissza kell kanyarodnunk. Az ősi, primitív korban — amint ez a kor sok rekvizitumából s a még ma is primitív népek analóg jelenségeiből megállapítható —, a szónak, a névnek, mint a lélek egy fajtájának, erőt, hatalmat
