Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 7. szám - Kéki Béla: Kolozsvár színházi és zenei élete
452 mint a tavalyi évadban, de ebből még nem szabad ijesztő visszaesésre következtetnünk; a tavalyi szám volt fölösen nagy, meghaladta a kolozsvári zenebarátok teherbíróképességét. Az éwégi mérleg egyelőre nagyokat billen, de lassan bekövetkezik a kiegyenlítődés. A minőségi értékelésbe céltalan volna belebocsátkoznunk, a felsorolt nevek, sőt a hiányzók is, beszélnek helyettünk. Ellenben rendkívüli súlyuk és jelentőségük miatt külön ki kell térnünk a kolozsvári Kodály-napokra. Négy napon keresztül a város az ő szellemének a hatása alatt állott: láttuk őt az előadóasztalnál, a filharmónikusok élén, s amint többszáz diák kórusát vezényli. Aki látta és hallotta, nem vonhatta ki magát személyiségének varázsa alól. Hinni szeretnők, hogy ezzel a látogatással bensőséges és széttéphetetlen kapcsolat szövődött Kodály Zoltán és Kolozsvárnak az új magyar zenéért lelkesedő közönsége között. ELEGTETELLEL állapíthatjuk meg befejezésül, hogy minden nehézség ellenére szorgosan folyik várssunkban a magyar szellemi élet második nagy központjának kiépítése. Nagy áldozatokat igénylő építkezés ez és Kolozsvár csak akkor érdemli meg, ha cserébe sohasem feledkezik meg arról, ami örök hivatása: egész Erdélyre kisugározni a magyar szellemet és műveltséget. KÉKI BÉLA Felelős kiadó: Albrecht Dezső. Minerva Rt. Kolozsvár. 2019. — Felelős vezető: Major József.