Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 7. szám - Salamon Sándor: A románság képe a magyar irodalomban 1875-ig

424

Salamon Sándor

gadottá, boldogtalanná teszi (Ormós, P. Szathmáry, Halmágyi). Anyagias gőgös apák, mostohák, kegyetlen gyilkos bíráktól szenved a boldogtalan, vadszépségű oláh ficsór és a szentimentálisán szenvelgő Anica, Mária. A boszorkány átka, rontása megfogan rajtuk s csak a lágyszivű börtönőr, vagy az elérzékenyülő havasi haramia érez velük.

E szívet-lelket megindító, könnyfacsaró és részvétkeltő ábrázolást Jósikánál és Jőfcainál is megtaláljuk. Ugyanazok a szenvedő, szerelmes románok (Szegény gazdagok), szerelméért életével fizető pakulárfiú (Erdély aranykora), az eszményien hűséges és önfeláldozó Ghyka herceg s Mária (Török-világ), a vérbosszúra esküdő amazon (A bojár leány) kerül elénk, általában valami idilli műromán, havasi illatú, ideálisan tiszta, exótikus nép, mely annyit szenved boldogtalan szerelme és szegénysége miatt vagy gonosz hatalmasságok üldözésétől, hogy az olvasó önkéntelenül szívébe zárja.

Jósikának és Jókainak csak azok a románjai különböznek az átlagírókétól, akik a szabadságharc eszméjét testesítik meg.® így a Bárdy-családban a megsemmisülésig fokozott heroizmust megtestesítő Numával, fajtája lánglelkű rajongójával, majd a görög-román szabadságharc hőseivel (Jordaki feje) ismerkedünk meg. Jósikánál,® aki a liberálizmus legszociálisabb érzelmű írója, ezzel szemben nem a nemzeti szabadsághőst, hanem a zsarnok bojároktól elnyomott, »durva, de szorgalmas nép«-et (Jósika István), a »jó és jámbor, e mellett értelmes« románt (A két mostoha) találjuk.

Ebben a romantikus korszakban a valóságot mindössze Lnikács Béla egy-két népszokást leíró elbeszélése s Jókai rokonszenves, szociáhs és népművelési gondokkal küzdő pópája (Kubán Tódor a »Szegény gazdagok«-ban) közelíti meg.

ERRE A BOLDOG, hiszékeny, romantikus korszakra a szabadságharc alatt hideg zuhanyként következik a román felkelés véresen reális élménye. Máról-holnapra szétfoszlik a romantika édeskés füstje és Jósika"^, Jókaid, P. Szathmáry Károlyt egyszeriben megdöbbentően reális tónusban újból ugyanazokat a felvételeket kénytelen megismételni, mint 60 évvel előbb Götffy Borbála és társai. Hármuk közül a legműveltebb, legtisztábban látó Jósika Miklós formálja meg legélesebben annak a négy 48-as románnak az alakját, akiket egyformán viszontlátunk Jókainál és Szathmárynál is későbbi műveikben. Az első az osztráktól és saját fajtájabeli, félművelt úszítóktól félrevezetett, minden elfogadható eszme nélkül dúló tömeg, melyet

® Jókai Mór: A Bárdy család (Forradalmi és csataképek 1850), A bojár leány (Véres könyv 1855), Egy haramia banda a havason (Dekameron I. 1858), Erdély aranykora 1851, Törökvilág Magyarországon 1852, Szegény gazdagok 1860.

“ Jósika Miklós: Jósika István. 1847, A két mostoha. 1863.

’’ Jósika Miklós: Egy magyar család a forradalom alatt 1852, Szegény ember dolga csupa komédia 1865, Emlékiratai I—n. 1865.

8 Jókai Mór: A Bárdy család 1850, A karperecz (Egy bujdosó naplója) 1851. Egy az Isten, 1877.

® P. Szathmáry Károly: Az ország sebei 1871.