Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 1. szám - Bíró József: Erdély műemlékeinek sorsa a belvederei döntés után
ERDÉLY MŰEMLÉKEINEK SORSA A BELVEDERE! DÖNTÉS UTÁN 1940 AUGUSZTUS 30-IKÄNAK fényes napja, amely az erdélyi magyarság nagy többségének hő álmait valóra váltotta, jelentős határkő Észak-Erdély történelmi és művészeti emlékeinek históriájában is. Templomok és várak, kastélyok és kúriák, városi paloták s népi alkotások egész serege, szobrászati, festészeti és iparművészeti kincseikkel egyetemben kerültek vissza a biztonságot nyújtó magyar államiság keretei közé; mindennek fontosságát nemcsak a műemlékekkel foglalkozó szaktudósok s a művelt közönség ismerte fel, hanem az egész magyar nemzet, hiszen e műemlékek a visszatért városok s falvak szimbólumaivá emelkedtek a tovatűnt huszonkét esztendő alatt. A belvederei napok lázas óráiban rajzolt térképekbe a kolozsvári Szent Mihály-templom, a váradi és szatmári székes- egyház képét illesztették bele, Kalotaszeg, a Székelyföld fatornyos templomait, Marosvásárhely közművelődési palotáját s az illusztrált lapok első oldalán Hollós Mátyás kolozsvári érclova szegte előre büszke fejét; százezrével készültek az új képeslapok s boldogan derültek a szemek magyar felirataikon. Az öröm, amely ez ódon emlékeket körülölelte az Erdélybe utazók légióinak szívében, a birtoklás megnyugtató érzésévé csöndesült azóta; a műemlékek ügye visszakerült az arra hivatottak kezébe, az állam, az egyházak, a városok gondjaiba s a művészettörténeti tudomány szakkutatóinak érdeklődési körébe. Két év nem nagy idő a történelem hömpölygésé- ben, de ily világformáló korszakban éppen nem jelentéktelen mozzanat; szemügyre kell vennünk műemlékeink helyzetét is, mindazt, ami történt körülöttük, érettük s különösképpen figyelnünk kell azoknak a sorsát, amelyek az új határ sorompói mögül néznek reánk Erdély déli részének földjéről. A műemlékügy nagy nemzetpolitikai jelentősége követeli meg mindezt tőlünk. I. A TOVATŰNT HUSZONKÉT ESZTENDŐ elsőrendű fontosságú magyar üggyé érlelte meg Erdély műemlékeinek kérdését, hiszen ezek a valóságos, élő történelem képviselői; arculatukra van írva az elmúlt ezredév minden változása s ékesebben beszélnek az Erdél3n’e fenntartott történelmi jogainkról minden néprajzi természetű érvnél s magyarázatnál. Erdély földjén a magyar mellett sok más nép is gyökeret vert s elhelyezkedésük, településüknek, arányszámaiknak módosulása állandóan változott az Árpádok korától napjainkig; fogyott, pusztvilt a századok véres, nemzetfenntartó háborúiban a mag;yar s szaporodtak a bevándoroltak. Kaleidoszkópszerű képet nyújt a településtörténet, ám ehhez képest egységes szellemet képviselnek Erdély műemlékei; a Nyugathoz forrott magyar kultúra és művészet hirdetői ők, elenyészően csekély kivétellel valamennyien s eg;yazon teremtő akarat, művészeti szellem hívta létre őket, mint az
