Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 6. szám - Ifj. Boér Elek: Az arany és a klíring harca
Az arany és a kliring harca 369 fontosabb, mint a váltóárfolyamok állandósága. Ha azonban van egy nemzetközi számolóegység, akkor a váltóárfolyamok stabilitásának a fenntartása mellett tisztán a számolóegység aranyértékének a variálásával lehet árstabilizáló politikát űzni.® De a régi Keynes-féle valutapolitikai felfogás is szóhoz jut akkor, amikor az egyes államok fizetési mérlegei körül mutatkozó egyensúlyzavaroknak kell véget vetni. Ilyenkor nem a nemzetközi számolóegység értékének, hanem az ülető nemzeti pénz Bancorhoz viszonyított árfolyamának a megváltoztatása válik esedékessé. Az idevágó eléggé rugalmas szabályozás összefüggésben áll az egyenlegek után fizetendő illetékekkel, valamint az egyesülés által nyújtható hitelekkel is. A kis jutalékon kívül ugyanis mind a követel, mind a tartozik Bancor-egyenleg után évente illeték fizetendő, feltéve, hogy az egyenleg a tagállam kvótájának yí-ét meghaladja. Az illeték kulcsa 1%, ha a csúcs a kvóta Vé-e és V2-e között mozog, ezenfelül pedig 2%. Ez az illeték büntetéspénz jellegével bír, amennyiben a cselekvő fizetési mérlegű államokat a Bancor-követelések túlzott felhalmozásától, a szenvedő mérlegűeket pedig a túlzott eladósodástól akarja elriasztani. Egyébként azonban a kliring-szövetség odahatna, hogy a hitelező államok nyújtsanak Bancor-kölcsönöket az adós államok fizetési mérleghiányainak fedezésére, de csupán józan határok között, mert ha a külföldi kölcsönök nem növelik annyival az adós ország termelékenységét, hogy az adósságszolgálat viseléséhez szükséges külföldi fizető eszközöket elő tudja teremteni, akkor a kamatok és törlesztési részletek teljesítése a fizetési mérleg más fontos tételeitől, mint a külföldi nyersanyagok behozatalától vonja el a külföldi fizető eszközöket, úgy, hogy a mérleg egyensúlya megrendülhet. Errevaló tekintettel a végrehajtóbizottság hozzájárulá- • • Valutatechnikai szempontból érdekes problémákat vet fel ez a nemzetközi konjunktúrapolitika. Világfellendülések idején ugyanis az áremelkedés ellensúlyozására növelni, világválságok idején viszont az áresés megfékezésére csökkenteni kellene a nemzetközi számolóegység aranyértékét — a pénzpolitika bevett allopatikus gyógymódja szerint. A Bancor aranytartalmának az emelése ugyanis azt jelentené, hogy ugyanakkora mennyiségei arany azon túl kevesebb Bancor követelésre váltható át, úgy, hogy az államközi fizetéseknek ez a fontos eszkö2se mennyiségileg csökkenne, ami e világgazdasági forgalmat megszorítaná. Ezzel szemben a már fennálló klirlng-bankkövetelések és -tartozások areinyértéke gyarapodnék, ami arannyal való fizetés esetén, kedvező lenne a hitelező, ellenben hátrányos leime az adós országokra nézve. A nemzetközi szániolóegységre szóló követelések aranysúlyának ingadozásai azonban annál kevésbbé gyakorolhatnának döntő ellensúlyozó hatást, mert egyfelől a nemzetközi számolóegység^ szóló követelések jóval kisebb értékűek lennének a világ monetárius aranykészleteinél, másfelől pedig a nemzeti pénzeknek a Bancorhoz viszonyított árfolyama nem változnék. Ha pedig világválság Idején csökkentik a nemzetközi számolóegység aranyértékét, akkor a meglevő aranykészletekkel több bankklirlng-követelés szerezhető meg, s így megélénkülhet a világgazdasági forgalom és megállhat az áresés. Ebben az esetben aranyban számítva a Bancor-adősok járnának jól és a hitelezők járnának rosszúl. Mindent egybevetve, a Bancor aranyértékének változtatása a nemzeti valuták váltóárfolyamait nem módosítaná, úgy hogy ez a politika elsősorban az aranykészletekkel rendelkező államokat érintené közvetlenül s ezek révén befolyásolná a világkonjunkturát.
