Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 6. szám - Ifj. Boér Elek: Az arany és a klíring harca
Az arany és a Miring harca 367 hatósági kiutalásán van a hangsúly, az aranyvalutának semmiféle fajtája, még egy félig-meddig kötött aranypénzrendszer sem egyeztethető össze. Viszont vámpolitikai szempontból az aranyvaluta igen szépen megfér nemcsak a szabadkereskedelemmel, hanem a vámvédelmi irányzattal is, amint azt éppen az amerikai példa oly meggyőzően bizonyítja. Ennélfogva annak a tételnek, amelyet az angolszászok annyit hangoztatnak t. i., hogy „a világprosperitás osztatlan egész“, nem kell szükségszerűen szabadkereskedelmi reminiszcenciákat felidéznie. Az osztatlanság a világgazdaság irányításával nagyon jól összeegyeztethető, és az is bizonyos, hogy a háború után jó darabig nem lehet magára hagyni a világgazdaságot. Nem tartoznak a kiegyenlítő alap feladatai közé, hanem különleges szervekre bízatnának a háború utáni újjáépítéshez szükséges tőkék előteremtése, a segélyakció és a legfontosabb nemzetközi nagykereskedelmi árak állandósítása. De éppen a harmadik különálló terv messzemenően belevág a valutastabilizálás kérdésébe, mert az alap pénzpolitikai árszabályozását közvetlen árszabályozással egészítené ki. A NEMZETKÖZI KLIRINGUNIÓ ANGOL TERVE Térjünk most át az angol tervre. Keynes leszögezte, hogy az ő személyes javaslata eredetileg az aranyat nem vette figyelembe. Ezzel nyilván arra célzott, hogy ő többre tartja az árállan- dósítást a váltóárfolyamok stabilitásánál, és minden bizonnyal az angol kormány kívánságára kellett engedményt tennie a gazdag szövetséges testvérnek, amikor a Bancort aranyalapra helyezte. A kliringnek azonban több jelentése van. A bankkliring tudvalevőleg abban áll, hogy a kölcsönös követelések és tartozások beszámításával csak a mutatkozó csúcsokat egyenlítik ki. A harmincas évek elején azután a világválság mélypontján a devizagazdálkodás megteremtette a kétoldalú államközi kliringet, amelynek szerkezete lényegében az volt, hogy az egyes országok exportőrjeivel és importőrjeivel a megbízott szervek, rendszerint a két állam jegybankja, belföldi pénzben számoltak el, míg az államközi elszámolást a központi szervek időnként ejtették meg. A kétoldalú elszámolás azonban túlságosan merev és a legnagyobb nehézséget a kliringcsúcsok okozzák, amelyek a kétoldalú államközi elszámolás eredeti célkitűzése ellenére minduntalan felbukkantak és külön rendezést igényeltek. A berlini Verrechnungskasse azután megteremtette a multilaterális kliringet, amelyben már 1941-ben tizenkét állam vett részt. Ez az elszámolási pénztár azért nem tett még átütő jelentőségre szert, mert a totális háborús erőfeszítésekre való tekintettel Németország — ép úgy mint Anglia — külföldi kölcsönöket vesz igénybe, úgy, hogy német kliring-adósságok keletkeztek. Ez azonban átmeneti jelenség, mert biztosan számolhatunk azzal, hogy két olyan hatalmas nagyipari állam, mint a Német Birodalom és Nagy- Britannia, a háború után mindent el fognak követni kivitelük fokozására, hogy adósságaikat letörlesszék és újból hitelező állammá
