Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 6. szám - Ifj. Boér Elek: Az arany és a klíring harca
366 Ifj. Boér Elek pótlása és az árszabályozás ezt követő feloldása után lehetne egy szabadabb áralakulás alapján megrögzíteni a vásárlóerőparitásokat. A helyes valutastabilizációs árfolyam kipuhatolása nem olyan egyszerű feladat. Gondoljunk csak vissza a francia frank stabilizációjára, amelynél két év telt el, amíg 1928-ban 124 frank = 1 font rögzítési árfolyam kialakult, holott a valutaállandósítási kísérlet megindításakor még 240 frank volt a fontsterling árfolyama. Bizonyos átmeneti idő beiktatására volna szükség, hogy az amerikai tervben előirányzott szabadabb intervalutáris viszonyok mellett kialakulhassanak azok a természetesebb árfolyamok, amelyeket azután a nemzetközi valutapolitikai egyezmény megkötésekor le lehetne rögzíteni. Már csak a megfelelő átmeneti időszak hiányára való tekintettel is nehezen képzelhető el, hogy a háború befejezése után egyhamar fel lehessen oldani a devizakorlátozásokat — a spekulatív tőkemozgalmak megrendszabályozásának a kivételével. A legális tőkemozgalmakat, mint amilyenek a külkereskedelemmel járó tőkemozgalmak, az illegálisaktól sokszor oly nehéz megkülönböztetni, hogy méltán merült fel az a kétely; meg lehet-e gátolni a vándortőkék mozgalmát egy szabadabb intervalutáris rendszer mellett? Ezek a bolygó tőkék sok zavart okoztak az első és második világháború közé eső bizonytalan világgazdasági korszakban. A prosperitás vége felé az Európából az Üjvilágba áramló pénztőkék élezték ki annyira az amerikai tőzsdehosszt, hogy az amerikai valutapolitikai hatóságok nem tudtak megbirkózni vele, ami azután végső fokon 1929 őszén a newyorki tőzsdekrachra vezetett, ez pedig már a világválság árnyékát vetette előre. Az angol fontnak az aranyalapról való letérése után pedig a valutablokkok leértékelési versenyfutása idején a bolygótőkék egyenesen a valutapolitika vészmadaraivá és egyben békegalambjaivá váltak: a változó esélyek szerint menekültek Londonból New-Yorkba és viszont. Ezek a bolygó tőkék könnyen felboríthatják a nemzetközi pénzpolitikai egyensúlyt, kérdés azonban, hogy különösen az átmenetgazdaság korában meg lehet-e őket rendszabályozni devizakliring nélkül? Külkereskedelempolitikai téren az amerikai terv alig mond többet annál, mint hogy a stabilizáción kívül az alap céljai közé tartozik a külkereskedelem fejlesztése is. Itt főként a valutakiegyenlítő alap tagbetéteinek kétharmad rész erejéig az egyes államoknak való visszafizetése és más hitelakciók vétetnének figyelembe. Világkereskedelmi szempontból az aranyra való támaszkodás bizonyos szabadkereskedelmi jelleget kölcsönöz a tervnek. De az aranyat a sía,badkereskedelemhez nem fűzik olyan eltéphetet- len és kizárólagos szálak, mint ahogy azt gyakran feltételezni szokás. Akik ezen a nézeten vannak, azok egyoldalúan a hamisítatlan liberálizmus korszakát tartják szem előtt, megfeledkezve arról, hogy a kapitalizmus már a múlt század hetvenes éveitől kezdve feudális korszakába lépett és ezzel erősen közeledett az irányított gazdaság felé. Tagadhatatlan, hogy a devizagazdálkodással járó totális külkereskedelmi irányítással, amelynél nem a vámok, hanem a tUalmak és engedélyek rendszerén s a külföldi fizető eszközök
