Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 6. szám - Ifj. Boér Elek: Az arany és a klíring harca
Az arany és a Miring harca 361 határai között térhettek el, e pontok nagyságát viszont az aranynak az adóstól a hitelezőhöz való szállítási és átveretési költségei szabták meg. Ez a szellemes aranygépezet az akkori nyugodt világ- politikai helyzetben nagy szolgálatokat tett a világgazdasági viszonyok állandósítására, amidőn a váltóárfolyamók kilengéseit az aranypontok szűk, 1%-os határai közé szorította, holott papírvalutáknál a váltóárfolyamok emelkedése elvileg a végtelenségig, a gyakorlatban azonban a gazdasági élet összeomlásáig terjedhet, — mert a közgazdaságtanban a matematika végtelen jelének rendszerint az összeomlás felel meg. Az aran3rv^aluta érájában a már Ricardo által felállított liberális tétel érvényesült, amely úgy szólt, hogy tanácsosabb a pénz sorsát az aranytermelés esélyeire, mintsem az emberi önkényre bízni. Ebben az értelemben a stabilizálás még egyet jelentett a pénz sorsának az arannyal való összekapcsolásával, vagjüs az aranypénzrendszerrel. Az első világháború előtt még csak néhány szobatudós mert az arany értékmérő szerepével szemben elégedetlenségének kifejezést adni, követelve a pénz vásárlóerejének állandósítását. Az aranyvaluta ugyanis csak bizonyos árkiegyenlí- tődési irányzatot biztosít a világpiacon, amely azonban sokszor csak nagy késedelemmel érvényesül, az egyes nemzetgazdaságokban párhúzamosan végbemenő áringadozások ellen pedig nem nyújt védelmet. Ennélfogva az aranypénzrendszer bírálóinak egyik kedvenc érve az, hogy ez a pénzrendszer hibás a válságok felidézésében, mert a fennállása esetén végbemenő áringadozások fontos tényezői a gazdasági élet hullámmozgásainak. Az bizonyos, hogy a pénzértékingadozások az 1914 előtti árkonjunkturák során is számottevő arányokat öltöttek. Már pedig a drágaság a pénz vásárlóerejének sűlyedésével, az olcsóság ellenben annak emelkedésével jár, s ameny- nyiben az áremelkedés a pénz szaporítására vezethető vissza, inflációval, a pénz mennyiségének csökkenése okozta áresés esetében viszont deflációval állunk szemben. Már most az árstabilizálás egyik első előharcosa, Irving Fisher amerikai professzor már 1913-ban a pénz vásárlóerejének állandósítása mellett szállt síkra, az indexvaluta tervével azonban csak 1920-ban állott elő az első világháborút követő pénzrontások hatása alatt. Javaslata szerint a pénz vásárlóerejét árindex alapján kell állandósítani olyként, hogy áremelkedés esetén a pénz mennyiségének csökkentésével, áresés esetén pedig a pénzmennyiség növelésével kell kiegyensúlyozni és nyugvópontra juttatni az ármozgalmakat. ^ Fisher szellemes hasonlata sze> Irving Fisher a maga sajátos indexvalutáját kompenzált dollárnak nevezi. Ez egy aranyrúdvaluta lenne azzal, hogy a dollár aranytartalma változnék az ármozgalmak szerint: áremelkedés esetén növelni, áresés esetén csökkenteni kellene. A pénzegység aranytartalmának emelése ugyanis csökkenti a jegybank rendelkezésére álló szabad aranykészletet és áremelkedést ellensúlyozó hitelmegszorító politikára kényszeríti, míg a kompenzált (gummi) dollár aranytartalmának leszállítása növeli az érckészletet, ami hitelkiterjesztö- áremelö jegybankpolitikát tesz lehetővé. Fisher elgondolása a pénzegység aranytartalmának leszállítására vonatkozólag megvalósult az 1931—37. évi leértékelések idején.
