Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 6. szám - Pukánszky Béla: Szászok a magyarság és a románság közt

Szászok a magyarság és a románság közt

341

évtizedeken keresztül, sőt olykor napjainkig érvényesül — rendesen a magyarság hátrányára. Tárgyilagos feltárásuk, részletes vizsgálatuk épen ezért fontos feladat; fontos azért is, mert ismételten a tények erejével igazolják a magyarság kezdeményezését a duna- völgyi népek szellemi életének kialakulásában.

Még nagyobb figyelmet érdemelnek a 19. század negyvenes éveitől kezdve fejlődő szász-román politikai kapcsolatok, melyekben már közvetlenül és tudatosan érvényesül a magyarellenes szándék. Flechtenmacher Keresztély példája mutatja, hogy a szász értelmiség a n

3uigati liberális eszmék szellemében közeledik a románsághoz. Elvétve hallunk ugyan hangokat a szász sajtóban és irodalomban a »román veszedelemről« is, de nagyobb hatást nem keltenek. A »román veszedelem« hangoztatása szász részről a negyvenes években fellángoló nyelvi harc folyamán egryébként sem őszinte: rejtett célzata az, hogy a szász nép vezetői ezt a veszedelmet idézve hatékonyabban gáncsolhassák el a magyar nemzeti reformpolitika törekvéseit. Különösen érdekes ebből a szempontból Roth István Lajos, az ismert nagy szász népnevelő »Der Sprach- kampf in Siebenbürgen« c. sokat idézett röpiratának »Panslavismus oder Wallachen und Adel« feliratú fejezete. »A kolozsvári országgyűlésre egybegyült urak — olvassuk itt — hadd teremtsenek csak hivatalos nyelvet és örüljenek, hogy a gyermek megszületett; arra azonban semmi szükség nincs, hogy valamelyik erdélyi nép nyelvét országos köznyelvnek nyilvánítsák. Ez a köznyelv nem a német lesz, de a magyar sem, hanem az oláh... Hiába dugja a kergetett strucc fejét a bokorba. Mihelyt két különböző nemzetiségű atyafi találkozik, akik nem értik meg eg3unás nyelvét, rögtön az oláhhoz folyamodnak, mint biztos tolmácshoz«. A szász kulturpolitikus egyébként saját népe szempontjából nem tartja aggályosnak az oláh nyelv előretörését, csupán a2sért hivatkozik rá, hogy gondolatsora végén annál hatásosabban emelje fel komor, intő szavát az országgyűlési rendek felé: »Urak! Szelet vettek és vihart arattok majd!«

Az unió körül harccá élesedett vitában a szász történetírók és publicisták szerint könnyen alakulhatott volna ki természetes szövetség a szászok és románok között, — ha az erdélyi szász meg román közvélemény önmagában is nem oszlott volna meg a Magyar- országgal való közjogi kapcsolat kérdésében. De mindkét nép soraiban akadtak súlyosszavú, köztiszteletben álló férfiak, — példaként csak Cipariu és Gooss nevét említjük — akik nemcsak elkerülhetetlennek, hanem egyenesen kívánatosnak tartották a Magyarországgal való egyesülést. A legtöbben tanácstalanul álltak és tehetetlenül vergődtek a nehéz elhatározás kényszerében.

A harcban néhány szász író és politikus mégis határozottan a román megoldás mellett szállt síkra. Köztük elsősorban a regényíró Roth Dánielt, a »Transsylvania« szerkesztőjét kell kiemelnünk, akinek 1848 májusában Nagyszebenben névtelenül megjelent röpirata »Von der Union und nebenbei ein Wort über eine mögliche dako- romanische Monarchie« egy ideig szenvedélyes viták középpontjá-