Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 6. szám - Pukánszky Béla: Szászok a magyarság és a románság közt
338 Pukánszky Béla — meleg rokonszenwel és megértéssel az ország »egyik legelnyo- mottabb és legüldözöttebb népfajának« nevezi őket. Szemelvényeinket tetszés szerint folytathatnók, de úgy gondoljuk, eddigi példáinkból is meggyőzően kitűnik, hogy Teutsch összefoglaló műve az elfogultság említett kettős rétege mellett az új hagyományteremtés szándékával is megnehezíti a szász-román kapcsolatok magyar szempontból tárgyilagos megítélését. Mindezekkel a gátló tényezőkkel számolnunk kell. A magyar kutatás az utóbbi esztendőkben rámutatva a magyarság sokirányú ösztönzésére és kezdeményezésére a román szellemi élet, főkép pedig a román tudomány és irodalom kialakulásában, gyakran vetített fényt a szász-magyar művelődési kapcsolatok némely részletére is. Legyen szabad ebből a szempontból csupán Gáldi László alapos tanulmányaira hivatkoznom. Mind ő, mind a többi magyar kutató tárgyilagosan mutatott rá a szászság műveltségtesrjesztő érdemeire a szász-román kapcsolatok néhány szakaszában, de természetesen nem hagyhatták figyelmen kívül a magyarság szerepét sem. Ügy hisszük azonban, hogy még igen sok részletet nem látunk tisztán; ezeknek feJtárására egyformán kötelez az igazság tudományos szolgálata és a magasabb nemzeti érdek. Kötelez akkor is, ha a szászromán kapcsolatok vizsgálatánál többnyire magyarellenes szándékokba ütköznénk, ha e kapcsolatok vizsgálatának eredménye magyar szempontból lehangoló, elszomorító kép lenne is. Mert hiába akarnék szépíteni a valóságot: bármennyire számot vetünk a szász, meg a román kutatók elfogultságával, el kell ismernünk, hogy a szász-román kapcsolatok egy része valóban magyarellenes célzattal jött létre. Ez a keserű igazság azonban nem menthet fel bennünket a kapcsolatok szigorúan tárgyilagos vizsgálata alól. Csak akkor járhatjuk biztosan a jövő közös útját, ha illúzió nélkül ismertük meg népeink egymásközötti viszonyát a múltban. RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSUNKBAN természetesen nem térhetünk ki a szász-román kapcsolatok egész történetére, csupán néhány jellemző példát ragadunk ki, mely az eddigi magyar szakirodalomban kevésbbé szerepel. Legkevésbbé látjuk a magyarellenes célzatot a szorosabb értelemben vett művelődési kapcsolatoknál, melyeknek heiyes megítéléséhez azonban mégis szüks^ lenne kutatóink helyreigazító, kiegészítő munkájára. A népi hagyomány körében mutatkozó kapcsolatok feltárásánál pl. a szász kutatók már régebben azt próbálták bizonyítani, hogy Ámor és Pszihé története, mely Apu- leiusnál olvasható, román közvetítés útján került az erdélyi szfcz mesébe. A közvetítés útja persze homályban maradt, mert a történet magyar változatait csaknem teljesen figyelmen kívül hagyták. Hasonlóan egyoldalú eljárás volt a román népdalkutatás részéről a »dákoromán« népdal hatásának tulajdonítani az erdélyi magy^ meg szász népdalok bevezető természeti képét. Mindenki, aki akár csak felületesen is ismeri a magyar népdalt, tudja, hogy a beve^tö természeti kép legjellegzetesebb ősi sajátossága. — Áttérve a szellemi fejlődés dokiunentumaira tudjuk, hogy a humanizmus, reformáció és általában a román írásbeliség megindulása körül adódó
