Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 6. szám - Martonyi János: Új magyar közigazgatás felé

új magyar közigazgatás félé 335 azonban gondolnunk azt, hogy itt az adózók filléreinek felhasználá­sáról van szó, tehát az anyagbeszerzésnek nagyon szakszerűen és takarékosan kell történnie, amit az eljárás központosításával szol­gálhatunk legjobban. Végső fokon mindenkinek — még az állam szállítóinak is — az az érdeke, hogy a közület alkalmazza a gazda­ságosságnak Magyary által mindenben vezéreszméül tekintett elvét: »az eredményt minél kisebb áldozattal és az áldozattal minél na­gyobb eredményt elérni« (Magyar közigazgatás, 136.). Magyar^ munkáit olvasgatva jól emlékünkbe vésődik az, hogy a közigazgatás szervezete nem valami lelketlen mechaniz­mus, hanem élő és érző emberekből, a tisztviselőkből áU, akiknek tárgyilagos kiválasztása, képességeik fejlesztése, munkakedvük növelése az egyik legfontosabb „racionalizálási“ feladat. Éles meg­figyelésre valló megjegyzések vezetnek be bennünket a hivatal lélek­tanába. Példát kapunk arra, hogy a tisztviselők kötelességteljesí­tését milyen magas etikai nézőszögből keU megítélnünk; nemcsak engedelmességet és a hivatali idő betartását kell tőlük elvárnunk, hanem az igazmondást, a felek előzékeny támogatását, a nemzeti­ségek nyelvének megtanulását, a felelősségvállalásra és javításra való állandó készséget és a feddhetetlen életmódot is. Az aláren­deltek munkáját irányító főnökökkel szemben még fokozottabb köve­telmények támasztására van szükség. Főnökké nem azt kell meg­tenni, akinek hosszú a szolgálati ideje és jól végzett valami sablo­nos részletmunkát, hanem lazt, akiben megvannak az ehhez szüksé­ges különleges tulajdonságok (pl. kezdeményező erő, ítélőképesség, higgadtság, emberismeret). A főnöki tehetség igazi próbaJcöve az, hogy valaki miképpen tud bánni a hozzá beosztottakkal és hogyan tudja azok mtmkateljesítményét a maximumra fokozni. Ez nemcsak a szigorúságon és a buzgóságon fordid meg, hanem a minden irányú igazságosságon, a dicséret és a korholás megfelelő alkalmazásán, az alárendeltek munkájának teljes ismeretén és a bajaikban való megértő segítségnyújtáson. A főnök és alárendeltjei között olyan viszonynak kell kialakulnia, hogy »az alárendelt négyszemközt min­dent megmondhasson neki, de a njnlvánosság előtt a főnökét feltét­lenül védje« (Magyar közigazgatás, 132.). Az előléptetéseknél a jól vezetett minősítési táblázatok által nyújtott lelki fénykép legyen a döntő. Törődni kell azzal is, hogy a tisztviselők között a súrlódás­mentes eg3Úittműködést szolgáló, bajtársias szellem uralkodjék. Sokáig pergethetnők még e gazdag életmunka által termelt gon­dolatokat. De talán elégedjünk meg azzal, hogy végső konklúzió­ként két tanulságra mutassunk még reá. Az egyik az, hogy az állam­életnek és különösen a közigazgatásnak mélyreható átalaldtása elől nem lehet többé kitérni; a megújulást szolgálhatja forradalom is, de végrehajthatjuk — és ez talán a bölcsebb megoldás — a szüksé­gesnek felismert reformok fokozatos megvalósításával, tehát meg­felelői ütemű evolúcióval is. A másik igazság pedig az, hogy e munka közben mély bölcsességgel kell mindig összeegyeztetnünk az általá­nos korszellemet és a különleges nemzeti sajátosságokat. MARTONYI JÁNOS

Next

/
Thumbnails
Contents