Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 6. szám - Pukánszky Béla: Szászok a magyarság és a románság közt
SZÁSZOK A MAGYARSÁG ÉS A ROMÁNSÁG KÖZT ÉRTEKEZÉSEM CÍME egy kis magyarázatra szorul: lényegében az CTdélyi szász-román kapcsolatokról akarok szólni, de mindig azt az elvi tanulságot vizsgálva, hogy mit jelentenek ezek a kapcsolatok a magyarság szempontjából. Volt-e szerepe a magyarságnak a szász-román kapcsolatok létrejöttében, s ha igen, müyen volt ez a szerep? Másfelől a szász-román kapcsolatok módosították-e a két népnek a magyarsághoz való viszonyát? Segítettek-e hidat építeni a magyarság felé, vagy eleve, már létrejöttükben is a magyarság ellen irán5mló célzat érvényesült-e? Ilyen és hasonló kérdésekre keresve feleletet, mégis indokoltnak tartom azt a címet, melyet szerény mondanivalómnak adtam. Ezekre a kérdésekre nem könnyű feleletet találni. Igaz, hogy az erdélyi szász, sőt kisebb mértékben a román tudomány is évek óta foglalkozik a szász-román kapcsolatok feltárásával. A kutatás ebben az irányban azonban nagyobb lendülettel éppen 1918 után indult meg, azokban az években, melyeknek politikai légköre igen kevéssé volt alkalmas arra, hogy a magyarság szerepéről a szászromán politikai kapcsolatok körül helyes ítélet alakuljon ki. Mindkét fél, a szász is, meg a román is, természetesen arra törekedett, hogy a kölcsönös kapcsolatok megvilágításánál lehetőleg saját kezdeményező, műveltség-terjesztő mimkáját igyekezzék kidomborítani és magának igényeljen minden érdemet. De mindkét fél csodálatosan megegyezett abban, hogy a magyarság szerepét a kölcsönös kapcsolatok létrejöttében és alakulásában lehetőleg tagadja, vagy legjobb esetben elhallgassa. Hyenmódon a szász-román kapcsolatok feltárásánál a magyarsággal szemben rendesen kettős elfogultság vezette a kutatókat; kétszeres kritikával keü vizsgálat alá vennünk az eddigi eredményeket, ha e kapcsolatokat a mi szempontunkból is helyes megvilágításban óhajtjuk látni. Az erdélyi szász tudománynak a vüágháborút követő évtizedben megjelent alkotásai egyébként feltűnően mutatják az új hagyományteremtés szándékát is. Igaz, hogy lényegileg ezekben a munkákban is általában az a szellem szólal meg, nünt a szász történet- írás háború előtti műveiben. A középponti gondolat most is az ú. n. »anyaországgal«, azaz Németországgal való szellemi egység tudata, a törekvés itt is az, hogy ez a tudat a történelmi fejlődés szétágazó részjelenségeiben is világosan bontakozzék ki az olvasó előtt. Az addig magasan értékelt közvetítő tényezők rajza — a Habsburg- monarchia és a magyarság — azonban mindinkább elmosódik. A szász történetírók a Habsburg-monarchiának és a magyarságnak a háború után kialakult új helyzetben már nem tulajdonítanak a szász történelem szempontjából olyan jelentőséget, mint ezt addig hangsúlyozták. E helyett műveikben — halványan és bizonytalanul, de m^s észrevehetően — egy új történelmi folytonosság kör-
