Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 1. szám - Bakk Péter: Népoktatásunk mai kérdései

Népoktatásunk mai kérdései

29

n.

A tanítóság már 1914. ELŐTT KÖVETELTE, hogy a tanítónak legyen érettségije és kapjon főiskolai képzést. Kívánságát kettős indoklásra alapozta: 1. így nagyobb lesz a tanító általános műveltsége és szakfelkészültsége, nagyobb eredménnyel szolgálhatja a nemzeti nevelés ügyét; 2. főiskolai végzettség alapján megnyílik az út előtte a magasabb fizetési fokozatok felé és megváltod a tanító szociális helyzete.

A tanítóság ilyen törekvései Európa-szerte fellelhetők. Németországban már a XIX. század első évtizedeiben találkozunk e mozgalommal, de megvalósítására csak az első világháború után került sor, amidőn az egyetemes válság a figyelmet a nevelés válságára terelte.

Az érdeklődés elsősorban a tanítóképzés felé fordult. Ez természetes, hisz a tanítóképzőben készülnek föl a nemzet nevelői. Egyetlen iskolatípust sem ért annyi változás az utóbbi húsz évben, mint a tanítóképzőt. Például Romániában 1922—1940. között négy-, hat-, nyolc-, hét- és ismét nyolcosztályú a képző. Alig száradt meg a nyomdafesték az egyik tanterven, máris készült a másik.

Mielőtt a magyar tanítóképzés fejlődését áttekintenők, igen tanulságosnak ígérkezik rövid pillantást vetnünk a német tanító- képzés fejlődésére. (Erre nézve az alábbiakban Koltai Istvánnsús. ■»A német tanítóképzés« című, Budapesten, 1941-ben megjelent munkáját használtuk legtöbbet.)

Az 1914—18-as háború tanulságai nyomán új korszak nyílott a német iskolapolitikában. Üj szellemű, új lelkiségű embertípusra volt szükség, hogy alkotó élet indulhasson meg a romokon. A német nép lelkének újraformálását, a nemzeti egység tulajdon- képeni megalapozását a néptanítótól várták. E feladat betöltésére nagyfokú képzettségre és hivatástudatra van szüksége a tanítónak. Ilyen képzett tanítókat a háború előtti szemináriumok nem adhattak, reformra volt szükség. A szemináriumokkal szemben felhozott súlyosabb kifogásokat a következőkben foglalhatjuk röviden össze: 1. az általános és szakműveltséget egyidőben adta, így a gyermek figyelme megoszlott és ezért alapos elmélyülés egyik téren sem volt lehetséges; 2. túlkorán kezdődött a szakképzés; 3. a szakképzés korai kezdése és gyors befejezése fol5dán a nemzeti építő-munka kiforratlan egyének kezébe került; 4. a pályaválasztás nem tudatosan történt, mert lélektani okok miatt ez 14 éves korban lehetetlen; 5. a szemináriumok szellemi izoláltsága sok téves előítéletnek és a tanítóság lekicsinylésének volt az oka; 6. a szemináriumok nem képviselték méltóképpen a nemzeti műveltséget; 7. a tanítást enciklopédizmus jellemezte: rövid idő alatt túlzsúfolt műveltségi anyagot akartak elsajátíttatni; a tanítási módszer kiöregedett; 8. a nevelés irányítói mindent az értelemtől vártak, az érzelmek művelésére kevés gondot fordítottak.

Ezeket a hibákat a tanítóképzésből csak a képzés gyökeres megváltoztatásával lehetett kiküszöbölni. A kérdéssel foglalkozó szakemberek megegyeztek a reform szükségességében. Eldöntőt-