Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 5. szám - Mályusz Elemér: A magyarság a középkori Erdélyben
288 Mályusz Elemér meg örökös besztercei grófnak, a polgárok fel is lázadtak. Egy szerencsés fordulat azonban mindent jóvá tett: Mátyás eltörölte a grófságot, s visszaállította Beszterce kiváltságait.®^ A városnak most nagy hasznára lett az 1453-i adománylevél. Ebben ugyanis a király felsorolta a Besztercével együtt Hunyadinak adott falvakat, számszerint 26-ot®* — úgy látszik, bőkezűen kerekítették ki a grófságot s olyan királyi birtokokat is közéjük soroltak, amelyek, a jelek szerint, előzőleg nem tartoztak szorosan a városhoz, — s Mátyás most azokat a város fennhatósága alatt állóknak jelentette ki. Az a terület, ameljn*e a Besztercei-kerület elnevezés reáruházódott, ily módon igen nagy lett. Előnyére a városnak, mert ott gazdasági politikáját zavartalanul érvényesíthette — bizonyára jellemző, hogy a Hunyadinak járó adónak csak negyedét fizette a város, háromnegyed része pedig a falvakra hárult — s n5Ülván- való hátrányára a magyar lakosságnak. Ennek, ha nem tudta beletalálni magát a fejlődésbe, amely a városnak a XIII. században kezdődő terjeszkedésével indult meg, egyetlen lehetősége maradt: elhag3nii lakóhelyét. A nagybirtokban ugyanis támaszra nem talált. Kz legfeljebb egyes falvakat vásárolt vissza, vagy tartott meg uradalma kötelékei közt, — ennek következtében a besztercei kerület is két, össze nem függő részből állott, — a szászok népi terjeszkedésének azonban annyira nem állott útjában, hogy még saját birtokán is szívesen látta megtelepülésüket, ha elfogadták a földesúri joghatóságot. A nagybirtokosok falvain keresztül a szászság- nak sikerült is lejutnia egészen a Maros völgyéig, Régenig, a mai Szászrégenig. Egészen más az a kép, amelyet a Barcaság viszonyai tükröznek elélik. A vidék itt termékenyebb, a rajta átvonuló kereskedelmi útvonal fontosabb, a forgalom, amelyet Brassó iránjdt, nagyobb, mint Besztercéé, mégis a szászság egyetlen talpalatnyi földet nem tudott eUióditani az őt északról és keletről körülvevő magyarságtól. A XV. század végén a német-magyar néptalaj ugyanott érintkezett, ahol II. Endre kitűzte 1211-ben a német lovagrendnek átengedett terület határát. Bizonyára nem azért, mintha a barcasági szászság kevésbbé lett volna exp2inzív, mint a besztercei, hanem mert nagy- birtok helyett a székelység állt vele szemben. Ennek szívósan a röghöz tapadó kisbirtokos gazdasági rendjén, kiváltságos, különleges társadalmi helyzetén, nemzetségi szervezetén megtört minden terjeszkedési szándék s a föld magyarnak maradt meg. Azok a magyarok, akik Beszterce városgazdasági rendszerébe nem tudtak belehelyezkedni, útjukat kelet felé vették, a Kárpátokon túlra, Moldvába. A földművelés, a bányászat, az ipar, sőt a kereskedelem föllendülése itt is a magyar alkotómunka eredménye. Azon névtelenek sorába állottak be, akik mint a magyar nevű városok és falvak lakói segitettek Moldvát kiemelni az elhaTeleki J.: Hunyadiak kora Magyarországon. (Pest, 1855.). X. k. 491., 619. 1., XI. k. 91. 1. Fraknói V.: Szilágyi Mihály, Mátyás király nagybátyja. (Bp., 1913.). 51. 1. Pesty Ft.; Az eltűnt régi vármegyék. (Bp., 1880.). H. k. 115. 1.
