Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 5. szám - Mályusz Elemér: A magyarság a középkori Erdélyben
A magyarság a középkori Erdélyben 285 szászság betelepülése alkalmával Szeben vidékén, s az Olt mentén éltek, hasonló rendelkezésre már korábban el kellett otthonukat hagyniok. Mint harcos elemnek, délfelé vezetett útjuk a Havasalföldre. Áttelepítésük szoros kapcsolatban lehetett a védelmi rendszernek a Kárpátok gerincén túlra való helyezésével. Amíg a XI. században a határvárak — mint a Szeben-vidéki, Olt-menti és bar- casági várak fekvése mutatja — a szorosok erdélyi kapuját őrizték, a Xn. század utolsó évtizedeiben és a' XIU. században az a hadászati elv érvényesült, hogy az ellenséges támadásokat a Kárpátokon kívül kell felfogni s ennélfogva a külső bejáratokat kell elrekeszteni. Ez a gondolat azonban nem érvényesülhetett egyedül katonai-politikai síkon. A váraknak nemcsak harcosokra, hanem mimkás kezekre is szükségük volt, mivel a békés termelő munkát nemcsak védték, hanem organizálták is. Egy-egy Kárpátokon-túli magyar erősség épülésével tehát új magyar falvak alakulása járt együtt, mivel pedig a királyság nem érte be a védekezéssel, hanem egész Havasalföldet megszervezte, hogy az mint széles öv tartóztassa fel az ellenséges támadásokat,'** igen sok magyarra volt szüksége. Mindazokat tehát, akiknek helyébe a XIII. század elején szintén szászok léptek, ide irányította, hogy a század második felétől kezdve mások, önként is kövessék az úttörőket, azok akiket a havasalföldi magyar alapítású városok vonzottak. A csere, amit a magyarság tett, (utólag kedvezőtlennek bizonyult. Havasalföldet nem sikerült magyarrá tenni, — a tatár, majd a török pusztítás okozta vérveszteség túlságosan nagy volt — a szászoknak átengedett területen pedig csak egyes népszigetekkel tudta bizonyságát adni szívósságának, mint a Nagyszeben melletti Szakadat példája mutatja.^® Amíg a délerdélyi magyaroknak Havasalföldre költözése legalább egy nagy politikai elgondolásnak a része volt, a Beszterce- vidékiek Moldvába húzódása már nélkülözte a tervszerűséget. A különbségnek az a magyarázata, hogy az ő átköltözésük a XIV. században következett be, amikor a nagybirtok túltengése miatt a királyság többé már nem rendelkezett népeivel oly korlátlanul, mint korábban. A magyarság Beszterce vidékén nem is királyi parancsra mozdult ki falvaiból, hanem a szászság gazdasági előnyomulása következtében. Elnnek részletei oly tanulságosait, minden vonatkozásban, még a nagybirtok magatartását illetőleg is, hogy érdemes velük kissé behatóbban foglalkozni. A németség itt két helyen telepedett meg: Besztercén és Radnán. Mindkettő, szláv neve szerint, már a honfoglalás előtt lakott hely. Radnára a nemesércbányák vonzották a szászokat, Beszterce pedig a Moldvába vezető főútvonal mellett alkalmas pontnak lászott a külkereskedelmi forgalom irányítására, lelxmyo- ** ** L. Slekes: Die Anfänge der rumänischen Gesellschaft. Versuch einer rumänischen Entwicklung^sgeschichte im xni—XVI. Jahrhimdert. Arhivum Europae Centro-Orientalls 1941. 371. s köv. 1. *» Vámszer G.: Szakadát. Egy szebenmeg^yei magyar szórvány (Cluj, 1940).
