Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 5. szám - Mályusz Elemér: A magyarság a középkori Erdélyben

284

Mályusz Elemér

nek ki. Háizaik a régi város mellett, az általuk alapított hatalmas piactér körül épülnek fel, ahol a plébánia-templom is van. Beköltözésük fellendíti az ipart és kereskedelmet, a magyar lakosság azonban nem tűnik el. Régi negyedében továbbra is megmarad, a betelepülőkkel pedig, amint a város új utcákkal növekszik, egyre gyarapodik.^1 A XV. század második felében már olyan nagyszámú a »communitas nationis Hímgaricae«, hogy a politikai vezetésből is részt kívánhat. Az 1458-i szabályozás értelmében a tanács tagjainak fele magyar lesz, s minden második évben a bírót is ők adják.^s Az iparoselem sokrétűségét pedig ilyesféle foglalkozást jelentő családnevek illusztrálják ugyancsak a XV. század közepén: Asztalgyártó, Fazekas, Ijgyártó, Irhagyártó, Iveges, Kádár, Késgyártó, Keztyű- gyártó. Lakatgyártó, Lepényes, Nyerges, Nyilas, Nyirő, Olajos, Öragyártó, ötvös. Pajzsgyártó, Perecsütő, Süveges, Szitás, Timár stb.<®

A MAGYAR NÉPTALAJ azonban Erdélyben nemcsak gyarapodott, hanem tért is vesztett. A románsággal szemben veszteségről alig lehet szó. Elz ugyanis, mint eredetileg hegyi pásztorelem, oly területeken szállott meg, amelyeket a magyarság lakatlanul hagyott: a folyóvölgyeket egymástól elválasztó hegységekben. Magyar falvak szomszédságában is letelepítettek ugyan románokat egyes nagybirtokosok, — így a kolozsmegyei Fenesre az erdélyi püspök még a XTV. században*^ — ezek a szigetek azonban a magyarságot nem veszélyeztették. A hegyvidéki románság életében a középkor még csak az erőgyűjtés korszaka s a török pusztításoknak kell be- következniök, hogy leszállhasson a lakatlanná lett völgyekbe meg a dombos tájakra s ezzel a magyar néptalajt szigetekre szaggassa. Igazán érzékeny veszteséget a középkorban a magyarság számára a szászságnak átengedett vidékek jelentettek: a Királyföld, a Barnaság és Beszterce környéke.

Az átengedést szószerinti értelemben kell vennünk: a király egyes területeket, amelyeken az elnémetesedett helynevek tanúsága szerint magyarok éltek, átadott a szászoknak, miután az előbbi lakosságot jórészt áttelepítette oda, ahol megítélése szerint az ország védelme érdekében nagyobb ssriikség volt reá. A Szászsebes, Szász- orbó, Szászkézd vidékén élő székelyeket parancsa a XUi. században érte el; ezek a mai' Háromszék területére vonulva, a sepsi, kézdi és orbói székeket alakították ki. Azoknak a magyaroknak, akik a **

** Balázs i. m. 50. s köv. 1., G. Lang: Die Nationalitätenkämpfe in Klausenburg im ausgehenden Mittelalter. Die Entdeutschung einer mittelalterlichen Stadt des SUdostens (München, 1941), 7. s köv. 1. (A munka azt a körülményt, hogy Kolozsvár ispáni székhely volt, nem veszi figyelembe s így a város alapítását V. Istvánnak tulajdonítja). Makkal L.: Kolozsvár a mag^yar történelemben. Kolozsvár. Egy magyar város ezer esztendeje (Kolozsvár, 1942), s köv. 1.

Jakab E.: Oklevéltár Kolozsvár története első kötetéhez (Buda, 1870.) 187., 192. 1.

Csánki i. m. 317. s. köv. 1.

Balázs i. m. 46. 1.