Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 5. szám - Mályusz Elemér: A magyarság a középkori Erdélyben
A magyarság a középkori Erdélyben 283 tér nem a régi római castrumra épült szabályos téglalap alakú városban volt, hanem a falakon kívül, a nyugati városkapu előtt, amelyet Szent Mihály kapunak hívtak. Itt pedig a XTTT. században a Szent Mihál3U’ól nevezett püspökség népei éltek, míg maga a székes- egyház természetesen a városban, de korántsem a közepén, hanem délnyugati sarkában emelkedett. Ott, ahol jelenleg is áll. Nem lehet vitás, hogy a XI. század elején Gyulafehérvár nem töltötte ki az egész négyszöget, hanem csak déli felét. A városnak ugyanis nem volt később sem északi és déli kapuja, ezek irányában utca sem vezetett, ellenben a kelet-nyugati irányban átszelő utca felfogható úgy, mint a legrégibb magyar városrész és az újabb, XH—XHI. századi kiterjedésével hozzá csatlakozó rész elválasztó vonala. Az ispáni erődítmény tehát ettől délre, a székesegyházzal szemben, a délkeleti sarokban lehetett. Ha a megyei és püspöki székhelyet a xn. században betelepült vállalkozók, kereskedők fejlesztették volna ki várossá, akkor ezek találtak volna helyet a szabadon maradt északi félben mind a piac, mind pedig a maguk házai számára. Piactérnek azonban itt nyoma sincs. Viszont a városkapu előtti piac, az egyházi népek lakta városrész a XIU. században már m^- van, mivel a dominikánusok Boldogasszonyról nevezett temploma, amelyről a század végén oklevelek szólnak, itt épült fel.'*^ Abból a tényből azonban, hogy ők a XIII. század második felében a falakon kívül jutnak telekhez, nemcsak az következik, hogy egész külvárosnak kellett kolostoruk körül lennie, — a dominikánusok ugyanis hivatásuknak a városi lakosság lelkiéletének gondozását választották —, hanem az is, hogy a castrumban nem volt számukra hely, mert azt a város lakosságának telkei foglalták el; annak jele ez, hogy Gyulafehérvár valóban külföldi vállalkozók, és kereskedők közreműködése és tőkéje nélkül épült ki. Nem ilyen egyszerű Kolozsvár fejlődése. Mivel itt a németség valóban részt vállalt a város felvirágoztatásából, a magyarság szerepe még határozottabban állapítható meg. Kolozsvár magja a ma Óvámak nevezett, szabálytalan utcahálózatú negyed, ahol egykor a dominikánus templom és kolostor (ma a ferenceseké) emelkedett. Ezen a területen állott az ispáni székhely s a körülötte kialakuló városias település. Amidőn a várispánság megszűnt, a város V. István uralma alatt az erdélyi püspök birtokába került. Német lakosai a XTV. század második évtizedében tűnnek fel. Vagyonos kereskedők, vállalkozók lehettek. A bíró és esküdtek közülük kerülZimmermann—Wemer I. k. 72., 133., 143. 1. Ez oklevelek szerint a püspök inqullinusai az egyház melletti telepen éltek s őket, meg a közéjük települő szabadokat a király 1246-ban kivette a vajda és az Ispánok jogköre alól. A királyi vendégek telepét s vele természetesen az ispáni erődítményt a püspök 1278-ban kapta adományul. A két telep összeolvadva, 1282-ben már a civitas nevet viseli. Lakossága a középkorban magyar; a XV. századból név- szerint Ismert 78 polgára közt csak három van, akinek neve német jellegű. (Iczkovits i. m. 35. 1.) A város XVin. századi alaprajzát közU Gyalókay J.: Erdély várai 1736-ban, Hadtörténelmi Közlemények 1935. 242. 1., XVn. századi összeíráson alapuló, rekonstruált alaprajzát pedig Imets F. J.: A régi Fejérvár fekvése és részei. Az alsófehérmegyei történelmi, régészeti és természet- tudományi egylet 14. évkönyve (Gyulafehérvár, 1908). 24. 1.
