Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 5. szám - Mályusz Elemér: A magyarság a középkori Erdélyben
A magyarság a középkori Erdélyben 275 teleimé teszi, hogy a lakosság, amely a szláv nevű Orbóból elvándorolt, akkor kétségtelenül, előzőleg igen valószínűen magyar volt. Az új csoportok kirajzása, a r^ek mellett újabb és újabb falvak megjelenése, a bolgárszláv, német és rutén telepek felszívódása, beolvadása egyaránt azt bizonyítja, hogy a Gyulafehérvár környéki magyarság számra is jelentős volt, népi ereje pedig töretlen a XIV—XV. században. Bizonyára nagy előnyére volt, hogy a királyi hatalom is támogatta, s azzal, hogy szigorúan összefogta erejét, gazdasági tevékenységét pedig irányította, megmentette a szétszóródástól. De ugyanilyen fontos tényező volt — a nép természetes, ősi életereje mellett — hogy a táj megfelelt a magyarság életigényeinek, életmódjának és szokásainak. Ezek jellege azonnal szembetűnik, ha összehasonlítjuk a régi szláv és a magyar falvak fekvését. Amíg a Maros jobb partjának a vidékén a szlávok elkerülték a folyóvölgyet, addig a magyarság éppen itt telepedett meg, mint Béld, Enyed, Tövis fekvése is mutatja. A hegyek tövében, Krakó s á Maros közt három magyar falu is kialakult: GáJd, Vajasd és Gáltő. A legnagyobb erővel azonban az alacsony dombos vidék vonzotta a magyarságot. Az említett Gáltőtől számítva, Gáldon kívül, a patak mentén felfelé még három további falut találunk: Mindszentet, Benedeket és Csáklyát, a két utóbbi területén honfoglaláskori leletekkel. Elkerülte ellenben a magyarság a magas hegységet. S mert ez éppen Gyulafehérvárnál egészen közel ereszkedik a Maroshoz, megértjük, miért alakul ki a megyének a nyugati részében viszonylag kevesebb magyar falu, mint a balparti tájon, a Küküllő felé elterülő dombos vidéken. Gyulafehérvár környéke nem az ^yetlen táj, amely annyira magán viseli a magyarság megtelepülésének, növekedésének, megerősödésének és elterjedésének a jegyeit. A Szamos mentét példaképen éppen úgy felemlíthetnők, mint az Aranyos vagy Küküllő völgyét. Utalhatunk továbbá bizonyos helynevekre is, amelyek több megyében megismétlődnek, annak jeléül, hogy az illető falvakat a megyés ispánoknak a népeik gazdasági életét egyforma gonddal irányító tevékenysége alapította meg. Ilyen helynevek: Espánlaka Torda szomszédságában és Ispánlaka Fehér megyében, Nagyenyed- től keletre. Almás Kolozs, Torda, Küküllő és Hunyad megyében. Diós, Diód Kolozs, Fehér és Hunyad megyében. Szilvás Doboka, Kolozs, Torda, Fehér és Hunyad megyében.22 A Gyulafehérvár környékén megfigyelhető viszonyok tipikusak s egész Erdélyben megismétlődnek. Még ott is, ahol viszonylag ritka volt a XI—XH. ugyanis Tinód, XV. századi meghatározás szerint, Enyed és Magyarorbő közt feküdt, az utóbbit kell azonosítanunk Alsóorbóval, amint Lipszky térképe is ennek, tehát a Maroshoz legközelebb fekvő falunak a nevét írta Magyar- orbónak. L. a helyneveket Csánki i. m., Szolnok-Doboka megye monographiája és Iczkovits i. m. Feltűnő, hogy az efféle nevek Belsöszolnok megyében hiányzanak. Nyilván azért, mert a megye központja a Tisza menti Szolnok lévén, az ispán itt nem tartott oly »udvart«, amelynek életével voltak összefüggésben a többi megyében a lakosság gazdasági tevékenységére oly jellemző nevű falvak.
