Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 5. szám - Mályusz Elemér: A magyarság a középkori Erdélyben
A magyarság a középkori Erdélyben 271 A SZENT ISTVÁN ÁLTAL ALAPÍTOTT MEGYÉK tehát a XI. századi Erdély tömör magyar néptalaját jelzik. Ezek a megyék azonban, amidőn a középkori oklevelek világánál elibénk tűnnek, már átalakult, nemesi autonóm megyék formájában állnak előttünk. Hosszan szétterjedő keskeny sávok, amelyek Erdély njmgati határhegyeitől kelet felé az országhatárig húzódnak. Pl. Doboka megye kb. 200 km hosszú, szélessége átlag 15 km, egy helyen pedig, Beszterce közelében, alig 1—2 km s ugyanilyen Torda is: 200 kilométeres hosszúságával szemben szélessége 15—20 km, ahol pedig a székely Marosszék benyúlik területébe, alig 2 km. Eleve is valószínű, hogy ezt az alakjukat nem megszervezésükkor kapták. Dyen szétnyúló területeket nem lehetett volna az ispánoknak szék- helyökről kormányozniok. Legrégibb, eredeti formájukat az egyházi szervezet segítségével állapíthatjuk meg. A XI.—XII. században ugyanis a magyar vármegyék oly szoros kapcsolatban voltak a főesperesekkel, hogy nevükben és kiterjedésükben rendszerint azonosak. Annak következményéül, hogy amikor Szent István az egyházat megszervezte, egyszerűen összefogott néhány királyi megyét püspökséggé, s azután az egyházfejedelem mellé annyi főesperes került, ahány ispán tevékenykedett a püspökség területén. 12 Mivel pedig az egyházi közigazgatás a XTV. században is megtartotta eredeti jellegét s nem alakult át, a középkori, oklevelekből ismert főesperességi határokról következtethetünk a királyi megyék kiterjedésére. Az utóbb keletkezett megyék — Hunyad, Küküllő, Szolnok — pontosan egyeznek, névben és kiterjedésben egyaránt, az erdél3á püspökség egy-egy főesperességével. (Szebenről nem szólhatunk, mivel itt a szászság betelepülése elmosta a régi egyházi szervezetet is.) Ugyanez a viszony Fehér megye és a fehérvári főespe- resség közt. Miként a megye kis széttöredezett részecskéivel egész a Székelyföldig, a Barcaságig, délen pedig a Kárpátok hágóiig leért, a főesperesség is, bár több területre oszolva, ugyanezt a hatalmas területet öleli fel, mégis úgy azonban, hogy a Gyulafehérvár környékét magába foglaló rész az albai, fehérvári kerület nevet kapta. Ellenben a többi magyar megye már csak névben, nem pedig kiterjedésben azonos a XIV. századi főesperességgel. Doboka megyének csak a n 5mgati fele viselte a dobokai kerület nevét, a keleti már a beszterceihez tartozott. Kolozsmegyének a területe három főesperesség között oszlott meg: a nyugati rész, tehát a Biharral szomszédos vidék, a Kalota patak melléke, nem is tartozott az erdélyi püspökséghez, hanem a bihari püspökség kalotai főesperességéhez, amely Váradtól a Sebes-Körös mentén húzódott; a középső rész, a Szamos vidéke, Kolozsvár központtal, volt a ko- lozsi főesperesség, a keleti harmad ellenben az ózdi főesperesség régeni kerületét alkotta. Torda megyének is csak a nyugati része “ Balanyi Gy.: Szent István mint a magyar keresztény egyháiz megalapítója és szervezője. Szent István Emlékkönyv I. k. 355. 1.
