Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 4. szám - László Gyula: A kolozsvári műcsarnok és az élő erdélyi képzőművészet szemléje
256 Szemle művészetnek csupán két, különböző stílusú nagy mesterét említsem, akikben épen úgy megvan a mithosszá teljesedő ember és természet, akiket azonban sem származásuk, sem életfolyásuk nem köt az erdélyi földhöz. A művésznevelés alapjául nem szolgálhat semmiképen az ú. n. erdélyi szellem, mert ez csak a nagy egyéniségek mondanivalójának zama- tában jelentkezik. A legnagyobb hiba lenne tehát, ha a fiatal erdélyi művészek, vélt felsőbbrendűségük tudatában, ingadozásaikat (aminek mint láttuk nagyrészt önhibájukon kívül való iskolázatlanságuk az oka), értéknek hinnék, vagy épenséggel a sokat hangoztatott erdélyi szellem magukban való inkamációjának tekintenék. Ez sajnos, nem íróasztal melletti aggodalom. Néhány műben s épen a tehetségesebb alkotásokban megfigyelhettem valami csakazértis való székelykedést, deklamáló stílust és megjátszott őserőt. Nagyon nagy veszedelem ez, mert a póz tartóssá lehet s tanulással kiküszöbölhető hibákat erénynek tartathat. Ennek a magatartásnak elharapózása a kibontakozás kerékkötője lehet. Az idevaló fiatalok legtöbbjének összegező előadásmódja nem a látás neme- sedéséből fakad, hanem már eleve így kezdettek festeni, még azok is, akiknél a képesség robbanóereje hiányzik. A mozdulatok nagyvonalúsága sem belső forrás eredménye, mert kezdettől fog'/a sokan nem a természetet nézték, hanem a stílust, méghozzá nem önmaguk stílusát látták benne. Így kifejlődhet egy látszatművészet, mely megjelenésében s alkotóik őszinte hitének öncsalásában hasonlít az igazihoz, de eszköze épen úgy, mint mondanivalója póz s így elöbb-utóbb kiesik az idő rostáján. Ezek figyelembevételével válik csak igazán meggyőzővé egy festőiskola követelése s a művészi szellem állandó csiszolása. Tudomásom szerint Kolozsvár városa az új Műcsarnokban helyet keres ennek a gondolatnak és a következő két kiállításban bemutatja az utolsó 20 év magyar művészetének kifejlődését. Így a fejlődésből kiesett közönség, épen úgy, mint a fejlődés egyes állomásait és nagy egyéniségeit nem ismerő művészek is, közvetlen élményként építhetik magukba a magyar művészet e csodálatos utolsó két évtizedét, örömmel kell látni, hogy az a nagyvonalúság, amelyet a város a Műcsarnok megépítésekor mutatott, nem törik meg az épület befejezésével, hanem tervszerűen építi ki a benne nyert materiális központot szellemi középponttá is. Ismét és ismét latolgatva mondanivalómat s főként annak formába- öntését, világossá lett előttem, hogy a fiatalok nyilván túl maradinak fogják találni kritikám hangját, az idősebbek meg kárhoztatandóan forradalminak. Szememre vethetik, hogy épen a fiatalokkal szemben voltam túlkemény. Lehet, de vállalom, mert akihez az ember koránál és felfogásánál fogva közel áll, ahhoz keményebbnek kell lennie, mert szeretné még jobbnak, különbnek, tökéletesebbnek látni. LÁSZLÓ GYULA Felelős kiadó: Albrecht Dezső. Minerva Rt. H26. — Felelős vezető; Major József.
