Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 4. szám - László Gyula: A kolozsvári műcsarnok és az élő erdélyi képzőművészet szemléje

Szemle

247

ma festőnk, aki ilyen egyszerűséggel ilyen hallatlan színgazdagságot és hangulatot képes sugallani. Szolnay tájaiban nincs torzítás, a kép nagyjából megfelelhet a látott tájnak s mégis minden ízében felülemelkedik az optikai valóságon. Olyan magasrendű s emberi érzésekkel átszőtt sűrítés van benne, ami csak igazán nagy művészek adottsága.

Barcsay Jenő hármuk közül a legel vontabb. Képét nagyon rossz helyre akasztották s így a látogatók alig méltatják figyelemre. Komor s szomorú tájakat lát. Vastag, fekete vonalakkal jelzi a dombok, házak s fák tömbjét. Reményvesztett színek ülnek a képein s csak néhol csillan meg egy-egy fehér, sárga vagy piros szín. Aki először látja, bizonyára nem barátkozik meg velük, de egy-egy képének hosszas szemlélete során megelevenednek a látszólag egyhangú felületek s a kép egyre világosabb és gazdagabb lesz. Igazi, vérbeli festő látomásai bujkálnak az aszkétikus önfegyelem mögött. A napfényt nem ismeri, de színeiben belső tűz ragyog. Képeinek tere nem a valóságos, megfogható tér, hanem összezsúfolódik, összeszűkül a kép tere s szinte nyomasztó, önkínzó érzés ebbe a világba lépni. Stílusának minden értéke ellenére meggyőződésem, hogy csak komorszavú előjátéka nagy felszabadulásának. Akik régebbi munkáit is látták s figyelték fejlődését, velem együtt ugyanígy gondolkodnak. Egykori átalakulása párizsi útja után robbanásszerűen történt s ugyanilyen megrázó ébredés felszabadíthatja önmagának szabott korlátái kegyetlensége alól.

E három nagyerejű művész után forduljunk a fiatalabb festőkhöz. Kiemeljük Bordy Andrást, Iván Szilárdot, Szentiványi Lajost és Pirk Jánost.

Bordy András pompás indulás után jóidéig belefulladt az aquarell- technikába, túlontúl sokat njrúzta, gyötörte a papírt. Annál nagyobb öröm, hogy most kiállított két képén friss, erőteljes lendületét látjuk gazdagabban újjáéledni. Félaktja bársonyos finomságú, bensőséges alkotás, a háttér kezelése azonban még túlnagyolt. Feleségéről festett arcképe kitűnő kép, remekül kezeli a fekete színt s igen szép a fej körül a haj s a fátyol könnyed játéka. A kezek rajza ezen a képen gyarló, de a kép együttes hatását nem zavarja.

Iván Szilárd két képe ugyancsak egészséges magáratalálásáról tanúskodik. Egyidőben aggodalommal láttuk, hogy hol Szőnyi bűvöletébe esik, hol meg fáradt Székely Bertalan-variációkkal kísérletezik. Mind önsu'C- képe, mind pedig Cigánylánya festői szabad csapongású előadásával jelent értéket. Ügy látszik, képességeinek kitűnő oldala a sötétbe ágyazott söté- tebb színek fokozása, önarcképén azonban lokális rózsaszínt és lilát használ. Nem tudom, hogy fog ezzel a két színnel megbirkózni. Háttereiben még sok a fehérrel kevert piszkos szín, csak azért nem esnek ki a képből, mert színmélységüket helyesen adagolta, nem válna kárára, ha színei tüzét tovább szítaná.

Szentiványi Lajos önarcképén gazdag és tiszta színskálát fog egybe, olyan virtuóz részletekkel, melyek becsületére válnak. Itt-ott formai zökkenő van a képén, de egészében véve egészséges utat sejtet. Azt hiszem azonban, hogy a tériségnek egy árnyalattal erősebb érzékeltetése csak egységesebbé szervezné a képfelületet. Az Olvasás közben c. képén remekül bánik a bíbor színnel, de a test fedetlenül maradt részeinek s különösen az arcnak színeit fokoznia kellett volna, mert így élettelenek.

Négyük közül talán Pirk Jánosnak vsin legnagyobb festői kultúrája. Május c. vászna cigányleányának aranyló testszínében s a háttér kékjének gazdag változatosságában a természethez közelálló s annak színjelenségeit teljes gazdagságában látó festő szólal meg. Kár volt azonban ezt a képet ilyen állapotban kiállítania. Színei beütöttek s nem egy helyen