Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 4. szám - László Gyula: A kolozsvári műcsarnok és az élő erdélyi képzőművészet szemléje
SZEMLE A KOLOZSVÁRI MŰCSARNOK ÉS AZ ÉLŐ ERDÉLYI KÉPZŐMŰVÉSZEI SZEMLÉJE KOLOZSVÁR VAROSA ALKOTÓ EMLEKEZESSEL ÜLTE MEG a művészetpártoló Mátyás király 500 éves születése napját. Nagyrészt önerejéből, a kultuszkormány megértő támogatásával, megépítette az ország második műcsarnokát. A város lendületes, tiszteiszándékú vezetői, élükön Keledy Tibor polgármesterrel, megmutatták, hogy nagyvonalú városfejlesztési terveik nemcsak papíron vannak meg, hanem fokozatosan meg is valósítják azokat. Kós Károly épülete áll s az erdélyi művészetnek végre van otthona. A megnyitó ünnepség sallangoktól mentes, tiszta beszédei kellőképen kiemelték a város nagy erőfeszítésének erkölcsi értékét. E nagyszerű tett a háború kellős közepén jelképes jelentőségű is egyúttal: a magyar műveltség életerejét példázza és jelentősége túlmutat Erdély szőkébb határain, az egész magyarság életében példaadás. Már a megnyitó kiállítás sejteti, hogy az erdélyi képzőművészet fejlesztésében milyen lendítőereje lesz az új Műcsarnoknak. Szép gondolat volt a kapunyitásra egybegyűjteni az itt élő s innen elszármazott művészek alkotásait. Egyúttal kitűnő alkalom ez a kiállítás arra is, hogy Erdély élő művészetéről képet alkothassunk, színvonalát és jelentőségét megmérhessük. Szűkebb pátriánk öregebbje s fiatalja egyaránt felvonult, hogy műveivel köszöntse azt a tisztességet, amit az erdélyi művészetnek Kolozsvár városa az új Műcsarnok megépítésével nyújtott. A messzire szakadtak közül is sokan eljöttek s igazi belső öröm volt látni, hogy azok a mélyreható, belső ellentétek, amelyek művészetükben elválasztják őket egymástól, miként kezdettek feloldódni, amikor egyike-másika beszéd közben felfedezte egymás emberségének nemes vonásait. Igaz ugyan, hogy kirobbanó, éles hangot is hallottunk. Mindenképen azt hiszem azonban, hogyha sok tapasztalatával s régies irányzatukban csiszolódott tudásával az öregebb nemzedék személy szerint is utat találna a sok lendülettel s őszinte művészi hitvallással induló fiatalok felé, nagyon letompulna az az áldatlan belső harc, amelyik most elvakultságában semmiféle értéket nem hajlandó egymásban látni. így azonban az öregebbje azt hiszi, hogy a fiatalság azt csinálja, de rosszul, amit ők annakidején becsületes stúdiummal, verejté- kes munkával jól elsajátítottak s nem veszik észre, hogy nem saját fiatalságuk silány kiadásával állanak szemben, hanem a művészi szépség és hitvallás új utakon bontakozik ki. A fiatalabbja meg az ellenhatás hirtelen haragjában s a maga új szépségeszményétöl s új mondanivalójától elvakulva nem látja meg, hogy a letűnt kor művészetének középszerepében is mennyi finom rezdülés, mennyi becsületes művészi törekvés van. Jól emlékszem, egy kedves, öreg szobrásztanárom mondotta egyszer nekem, hogy régebben a művészet forrásából kristálytiszta víz fakadt, a mai művek láttán azonban az az érzése, hogy ahelyett szennyvíz folyik. A modem magyar művészet egyik nagymestere ezzel ellentétben kijelentette, hogy egy áramvonalas mozdonynak több köze van az új művészét kialakulásához, mint Ráfael összes műveinek. Még fülünkben cseng a századelő forradalmi művészeti mozgalmainak vészkiáltása Is: égessétek fel a múzeumokat, mert kerékkötői az új művészetnek. Az ellentétek tehát
