Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 3. szám - Marosi Péter: A nemzetnevelés kérdése folyóiratainkban
Szemle 185 eddig is, mégfsem támadt soha ekkora vita. A kor önmagára ismert, ezért ilyen nagy a csetepaté. Az országban a gazdagodást hajszolják. Most pedig vidaki, aki a maga területén példája volt a boldogulásnak, fellázadt s mindenkit leleplezett. Jócsik nem mer semmire sem következtetni, csak kérdéseket tesz fel; »Nem tudunk már hinni a nagy és nemes tettekben? Képtelenek vagyunk elfogadni a tetteket a bevallott motívumok alapján s csak arra vagyunk immár képesek, hogy veséket vizsgáljunk és vélt okokat fedezzünk fel a tettesek megett? ... S csak arra vagyunk képesek, hogy hibává és bűnné változtassunk minden nemes szándékot, mialatt az messzi az utat az egyén világából a közösség világába? Hová jut így az egyén és hová jut a közösség?« Sokkal mélyebb magyarázatokra ad alkalmat Zilahy ügye Szábédi Lászlónak.^* A Termés őszi kötetében teszi fel a bátor kérdést, hogy milyen társadalmi sérelem lappang az író tette mögött? Zilahy tettlegesen avatkozott bele társas életünk irányításába, de egyúttal ki is vonult ebből az életből. Röpiratának hangja a 20-as évek Szabó Dezsőjére emlékeztet. Az asszimilációhoz n3ml hozzá, éppen úgy, mint a multszázad végén Arany László, vagy a román Eminescu Mihály. Szabédi ebből arra következtet, hogy ez a baj a délkeleteurópai népek közös problémája. Szerinte a Nyugattól bennünket nem keletiességünk választ el, hanem a délkeleteurópai népek közös sorsa: a népi állapotban való megrögzöttsé- günk. Ebbe a népi közösségbe (vagy erre a népi közösségre) asszimilálódik az idegen haszonélvezők rétege. »Dehát valóban a magyarsághoz való tartozás határozott előnyével miért tudott s miért tud a vérszerinti- magyarnál jobban élni az asszimiláns ?« Jellemző, hogy a kérdésnek hiányzik még nálunk a tudományos feldolgozása. Szabédi most már az asszimiláns lelki-alkatát vizsgálja. Lelkileg gyenge ember lehetett, hiszen kiszakadt egy környezet műveltségéből, tehát nem is élt elég mélyen benne. A magyarság számára veszedelmes asszimiláció a török alól felszabadult országokban következett be. A XVHl. századtól kezdve Európa hisz a fogalmi rendszerek csodatevő erejében, hisz az iskola, a könyv hatalmában. Abban a korban természetesen az volt a legtehetségesebb, aki a legkevesebb szokásműveltséget vitte az iskolába, aki így a leghajlandóbb volt a könyvműveltségre. így magyarázza most már Szabédi asszimilánsaink érvényesülését. Itt következik azután az a kényes kérdés (s Szabédi szembe mer nézni vele), hogy mit cselekedjünk? Cseréljük ki az asszimilánsokat vérszerinti magyarokkal? A tanulmány írója úgy látja, hogy ezt a valós magyar társadalom tiltja. A magyar ember lázong, de az idegen fogalmi rendszerbe csak úgy tud beilleszkedni, ha kiszakad a közösségből. Zilahy tette nem a lényegre tapint, amikor vérszerinti magyarokat akar nevelni. Azon a bajon kell segíteni, amiért asszimilánsok kerültek az élre. »Nem vagyunk ellenére társadalmunk megreformálásának, sőt inkább ezt akarjuk, de ennek mértékét és módját a magyar ember állapota, szükségei és igényei kell, hogy megszabják.« Ezt a megállapítást Karácsony Sándornál id megtaláljuk, ö is félti a magyar parasztfiút a lélekben idegenné asszimilálástól. Szabédi László fejtegetése a Zilahy-ügy legérdekesebb megvilágítását adja. A kérdést ö már mélyebbről nézi. A magyar társadalom válsága mögött meglátja a magyar lélek rabságát. Vájjon mikor jő el ennek a léleknek a márciusi forradalma? “ Termés, ősz., 1942. 136—147.
