Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 3. szám - Marosi Péter: Az európai kereszténység megújhodása

Magyar Figyelő

173

rendeljék magukat. Sok vonását ismerjük már annak az új életnek, melyet sokan terveznek. Az elképzeléseket arra a feltevésre alapítják, hogy Európa kulturális egység. Ez az egység nagy vonalakban létezik is, azonban ma már olyan széttagozott, hogy nehéz áttekinteni. Azok közül az európai kultúrából kisarjadó jelenségek közül, melyek egybekapcsolnak, két- sé^elenül a vallás, éspedig a kereszténység emelkedik a legmagasabbra. Az is kétségtelen, hogy az európai kultúra mai intézményei »a keresztény eszmevilág szellemi iráinyítása alatt épültek feU. Ezért ma mindenekelőtt az érdekel bennünket, hogy »milyen sors vár Európa jövendő rendjében a keresztény kultúrára?« A szabadkőművesség hiába száműzte sokhelyt a magánügy hátterébe a vallást, mégis az elsőrendű szociális erő a vallásos meggyőződés maradt s ezért merül fel az elkövetkező rendszer elgondolásánál a kereszténység féltése is a szerzőben. Ha az új Európa ismét a szellemi erők szabad játékát biztosítja, akkor újra szabad teret enged a vallás- ellenes, bomlasztó áramlatok kialakításának.

Ez az aggály elsősorban a németséggel kapcsolatban merülhet fel. Az olaszok a fogalmak logikája felett mindig elismerik az értékek logikáját is. így mindig megtartják kapcsolatukat az ésszel fel nem fogható tényezőkkel. A németek logikai vaskövetkezetességgel gondolkoznak s így a náluk kialakuló keresztényellenes gondolatok természetesen nem maradnak puszta elképzelések.

Orestano ezután a német szellem szeparatista jellegzetességével foglalkozik. Ez a szellem még növekedik manapság, amikor a németség a legnagyobb egységben a legnagyobb terheket vállalja. Akár- nülyen eszme tűnik fel a világban, azt a német géniusz előbb-utóbb germán eszmévé teszi. »A katolicizmussal a reformációt, az európai felvilágosodással a német felvilágosodást, a klasszicizmussal a romanticizmust, a római jog több évszázados uralmával az újjászületett tiszta germán jogot, a nemzeti eszme általános értelmével a teuton fajiságot, az Intemacionálé szocializmusával a tiszta német szocializmust állította szembe.«

A német vallási szeparatizmus nem állott meg a protestantizmusnál, hanem átterjedt a filozófiára és történettudományra s ma már a politikumban is érvényesül (Rosenberg és Ludendorf újpogány mozgalma). Sokan tulajdonítják a mai eseményeket Nietzsche hatásának. Orestano szerint ez a szellemi folyamat Hegelnél kezdődik. Kant monumentális világában az erkölcsi hit és az igazságosság megtalálja a maga méltó helyét, ö volt az »utolsó egyházatya«. Hegel Isten helyére az eszmét ülteti, kiküszöböli az ember és isten fogalmak kettősségét. Nála a vallás elveszti eddigi problematikáját és misztikáját. A kereszténységet már nem tartja abszolút értéknek, hanem történeti jelenségként szemléli s Így az egész kérdést relativizál ja.

Hegel követői mind radikálisabbá válnak. Strauss David a személyes Isten helyébe az egyetemes Embert helyezi. Feuerbach a kereszténys-i- get teljesen antropologizálja. Nála a keresztény elemek és az imádság helyé* az ember és a munka foglalja el. Stimer mégis felrója neki, hogy Istent eltávolította, de a jelzőit megtartotta. Bauer Brúnó a Szentírást teljesen elveti s a szenvedésre alapozott keresztény erkölcstant embertelenségnek minősíti. Marx a vallásban már a világ mesterséges megkettőzését látja (világ-túlvilág) s az élet meghatározását pusztán a gazdasági tényezőktől várja. Stimer az ember eszméjét is félreállítja és az ént helyezi a középre. Eszménye az önmagával betelt én, az ember, mint önmagának birtokosa. Nietzsche mostmár mindezekkel a még gyöngén metafizikai jellegű elgon-