Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 3. szám - Deér József: Állam és nemzetiség a régi Magyarországon
Állam és nemzetiség a régi Magyarországon 147 örvendezhessék tagjai épségének« (ut regnum Hungáriáé, quasi nis totiun partium suarum integritate possit gaudere). A magyar uralkodók ezért már a középkorban esküt tesznek a Szent Korona országainak védelmére s a XV. század második felétől kezdve az egész nemességet áthatja az a meggyőződés, hogy erre elsősorban a nemzetnek saját véréből és nyelvéből származó fejedelmei alkalmasak. Egy ilyen államban a népi-nemzetiségi jogok széleskörű respektálása és a messzemenő, látszólag minden pozitív hatalmi kezességet nélkülöző önkormányzati rendszer biztosítása ellenére sem üthette fel a fejét a szeparatizmus. Egyrészt azért, mert nem volt reá ok, másrészt pedig azért, mert a király és a rendek hatalma bőségesen elegendő volt minden ilyen törekvésnek csirájában való elfojtásához. Ugyanaz a n. András király, aki a szászok szabadságainak alapját évszázadokra megvetette s aki távolról sem tartozott a legenergikusabb Árpádok közé, kíméletlen eréllyel sújtott le a Barcaságot birtokló és felségjogait megsértő német lovagrendre. Nem véletlen az sem, hogy az a Károly Róbert és Hunyadi Mátyás, akik a szász önkormányzatnak új irányt szabtak, egy-egy szász felkelést vertek le és toroltak meg súlyos büntetésekkel. A történetíró, midőn a középkori Magyarország nemzetiségi állapotának képét felvázolja, tisztában van azzal, hogy ebben az esetben is egyedi és egyszeri, tehát visszahozhatatlan jelenségekről és helyzetekről van szó. A magyarság és nemzetiségei életében éppoly kevéssé térhet vissza a nyugalomnak és egyensúlynak középkori állapota, mint ahogy Európa nemzetei sem terelhetők többé az anacionális keresztény respublika révébe. A dolgok visszahozhatat- lanságának tudatában sem árt azonban arra emlékeznünk, hogy a magyarság egy történeti helyzetben már megtalálta a nemzetiségekkel való együttélés arkánumát. BEÉR JÓZSEF
