Hitel, 1943 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 2. szám - Palotás Zoltán: A geopolitika mint államtudomány
A GEOPOLITIKA MINT ÁLLAMTUDOMÁNY SOK MA DIVATOS JEILSZö ÉS SZÓLAM mellett njoigodtan napirendre térhetünk, de vannak jelszavak, jelszóvá lett fogalmak, melyeket közelebbről meg keil vizsgálnunk, mert súlyos és sorsdöntő lényeget takarnak. Ilyen nálunk a »geopolitika«: jelszó, zsurnalisztikái szólam; habár valójában nem az, csakhogy toliforgatóink nem használják helyesen, inkább kihasználják bizonyos politikai, gazdasági célkitűzések igazolására s talán éppen ezért a tudományos körök, elsősorban a rokon politikai földrajz képviselői, szinte mereven elzárkóznak a geopolitikának a tudományok sorába való befogadása elől; friss német jövevénynek tartják, nem rokonszenveznek vele, mert irányítottnak, túlzóan propagandaízűnek ítélik. Vizsgáljuk meg tehát, hogy vájjon ezt a »német geopolitikát« csak ad hor. célok igazolására művelik-e a nem történt-e máris komoly kísérlet egy állandó értékű tudományos rendszer megalkotására a geopolitikával kapcsolatban. Fogalomtisztázásra van szükség, a geopolitikát kifejtő elméletek közelebbi ismeretére, a geopolitikai irodalom áttekintésére, egyáltalán a geopolitika tudományos és gyakorlati használhatóságának közelebbi vizsgálatára, hogy a kérdésben ítéletet mondhassunk. KJELLÉN ÉS A NÉMET GEOPOLITIKAI ISKOLA A »GEOPOLITIKA« SZÓ — állapítsuk meg mindenekelőtt — nem német eredetű, hanem egy svéd ^ambölcselőtől, KjeUén Rudolf (1868—1922) upsalai professzortól származik, aki e szóösszetételt 1900-ban használta először »Bevezetés Svédország földrajzába« című munkájában^ s későbbi »A politika rendszerének alapjai« című mű- vében2 határozta meg, kifejtvén, hogy a politikatudomány tárgykörét a modem állam életfunkciói alapján keU felosztani; az addigi klasszikus hármas felosztás: terület, nép, főhatalom helyébe a következő ötös felosztást ajánlja: 1. geopolitika = az áUaméletnek a területtel összefüggő kérdései, 2. ökopolitika = a gazdasági élet és vezetése, 3, demopolitika = a népességgel, 4. sociopolitika = a társadalommal és 5. kratopolitika = az állami életnek és az államvezetésnek az alkotmánnyal, a hatalommal összefüggő részei. Ugyancsak Kjellén »Az állam mint életforma« című könyvében* azt mondja, hogy »a geopolitika az állammal, mint földrajzi szervezettel, mint térbeli jelenséggel foglalkozik, tehát az államterület politikai vizsgálatának a tudománya«. Mind a fogalmat, mind annak jelentését később a német geopolitikai iskola fejlesztette tovább: már nemcsak az egységes pohtikatudomány egyik részét, egyötödnyi ágazatát értették a geo* Kjellén Rudolf: Inledning till Sveriges geog^rafi. Göteborg, 1900. ’ Német fordításban Ismertebb: Kjellén Rudolf: Grundriss zu einem System der Politik. Leipzig, 1920. • Kjellén Rudolf: Der Staat als Lebensform. Leipzig, 1917.