Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 2. szám - Tamás Lajos: A román nép és nyelvi kialakulása
90 Tamás Lajos hazának: Blacia Maior. A két középkori barát képzeletében a vlah- ság tehát éppen olyan barbár, Keletről származott »natio aquilo- naris«, naint a bolgárok, tatárok, bűnök és magyarok. Nincsen ebben semmi feltetsző, hiszen a két szerzetesnek még élénk emlékezetében lehetett a vlahoknak a XII. század folyamán a harmadik kereszteshadjárat alkalmával tanúsított magatartása, amikor ezek a kúnokkal egyetemben Bulgária hegyes vidékein mérgezett nyilakkal fogadták Barbarossa vitézeit (Ansbertus-krónika). így kerülnek a vlahok is az ex Oriente Európába özönlő népek közé, bizonyságául annak, hogy a vlahok északi irányú terjeszkedése ekkor még nem volt olyan valóság, amely a hajdani Dacia Traiana területével kapcsolatban a renaissance korában néhány évszázad múlva létre tudta hozni a kontinuitás elméletét. A Xni. században a vlahok zöme még a Balkán-félszigeten tartózkodott, de a XIV—XV. században már jelentős pásztorcsoportok éltek a Dunától északra elterülő sík és hegyes vidékeken, beleértve a Kárpátok medencéjének keleti felét is. Azok a humanista tudósok, akik Kelet-Európával foglalkoztak, már vlahokat találtak Erdélyben, tudták, hogy a nyelvükben sok a latinosán csengő szó, tudták, hogy Erdély földje a hajdani trajánusi Dáciához tartozott, de nem ismerték a középkor történetét. A tartomány kiürítéséről beszámoló hiteles egykorú adatokat sem tették megfontolás tárgyává s pusztán a legszembeszökőbb külsőségekre támaszkodva vonták le klasszikus műveltségük elemeivel tarkított következtetéseiket. A vlahok északi terjeszkedése éppen abban a korban játszódott le, amely iránt a legkevésbbé érdeklődtek, a középkorban, ennek utolsó századaiban. Tételüket kb. így fogalmazták meg: Dacia Traiana római provincia volt a Kr. u. II—III. században, most pedig — t. i. a XV—XVI. században — szintén egy »elrontott« latin nyelvet beszélő pásztornép lakik Erdélyben, tehát ott tanyázott az a II—XIV. századok közötti időkben is. Nyilvánvaló, hogy ez az okoskodás a post hoc ergo propter hoc néven ismert álbizonyitás tipikus esete. A humanista tudósok elmélete a következő századokban igen népszerű lett, alig akadtak kritikus fők, akik a szolgai módon való továbbadás helyett önállóan gondolkoztak volna. Ez a téves felfogás egészen a XVII. századig egyeduralkodó volt s Lucius az első, aki De Regno Dalmatiae c. művében határozottan kétségbe vonja. Érdekes, hogy a fenti tétel az erdélyi román kontinuitás védelmében írott munkákban is mint bizon3Útó érv szerepel, holott egyszerű koincidenciáról van szó, mint ezt legutóbb egy román tudós, A. Phi- lippide is leszögezte. Nincs semmi csodálni való azon, hogy a szélrózsa minden irányában szertevándorló vlahok észak felé elvetődött csoportjai Erdélybe, a hajdani Dacia Traiana területére is eljutottak. Eljutottak ugyanakkor Moldvába, Felső-Magyarországra, Lengyelországba, Dél-Oroszországba is. Az lenne a különös, ha Erdély pásztorkodásra kiválóan alkalmas vidékét elkerülték volna. Görögországba is eljutottak és élnek még ma is arumun-vlah pásztorok, római-vlah folytonosságról azonban itt sem beszélhetünk. A humanisták ‘bizonyítékai' között egy sem szerepel, amely a modem tudományos kritika megvilágításában helytállónak bizo-
