Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 9. szám - Szemle
57Ű Szemle európai polgár tabula rasat sóvárgó vágya az egyszerűbb, tisztább élet után, amelyet azonban csak elképzelni mer, de már nincs ereje, erkölcsi tőkéje arra, hogy megveilósitására lendüljön. És itt már előre megfogalmazhatjuk a nagy különbséget, ami a múlt és a jelenlegi világháború regényei között van: az első világégés krónikásai, a regényírók, kórtünetet, kiküszöbölhető véres epizódot, egy rideg és könyörtelen gazdasági rendszer materiálista életszemléletttel megmagyarázható következményét, vagy a tisztábban látók esetében az erkölcsi és szellemi csőd ismérveit vélték felfedezni az 1914-ben fellángolt háborúban. A szellem válságáról, az erkölcs csődjéről is íródott egy pár megrendítő vallomás, de egyik írásműből sem csendült ki az a meggyőződés, hogy ezúttal többről van szó, mint egy földrész véres agóniája, mint a vég kezdete. Versaillestől a második Compiegneig kellett üszkösödnie az 1914-ben felszakadozott sebnek, hogy a mai háborús élet regényírója észrevegye: most nem az európai politikai és gazdasági élet véres epizódjáról van szó, hanem egy korhadt világ vénhedt életszemléletének agóniáján túl egy olyan finálé kezdődött, amelynek meg kell hoznia, bárki legyen a győztes, a maga katarzisát. Lényeges különbség az is, hogy az első világháború regényei, kivéve Duhamel és Barbusse könyveit, főleg a háború befejezése után íródtak, ezzel szemben a jelenlegi háború egész sor olyan művet sugallt, amely mélységes emberi bizonyítóanyagával, a totális világégés szörnyű élményével, a magábatekintés megrendítő őszinteségével az emberi érzés és gondolkodás bő forrásait nyitotta meg, ezekből olyan szellemi és erkölcsi erők fakadnak, amelyek már előre éreztetik, hogy új világ van születőben, mert a régi romokra épült és szellemi alapjain áttörtek a megdohosodott liberálizmus erjesztő gombái. CSAíSlEM LEHETETLEN FELADATRA vállalkozik az, aki teljes képet akar adni a mai háborús regényekről. Még mindig csak a háború úgynevezett „válságos szakaszában“ vagyunk és máris egész könyvtárra való műről tudunk, amelyek a jelenlegi háborúval kapcsolatban születtek. A „nagy mű“ nem készült még el. Csupán érdekes és jó könyvekről tudunk, de olyanról, amely nagyméretűségéveí, egyetemességével é.s művészi formájával érzékeltetné a most dúló szörnyű háborút, még nem Íródott meg. Ezúttal a mai háborús irodalomnak csak egy bizonyos részéről szólunk. A szépirodalmi művek szemléjére szorítkozunk s vizsgálatunkból kizárjuk a csupán eszmei síkon mozgó tafmlmányokat és esszéket, politikai írásokat, rideg beszámolókat. Olyan könyvekkel foglalkozunk, amelyek ismérve a háborús vonatkozáson kívül a szépirodalmi jelleg. Ezen a téren elsősorban a francia, német és finn irodalomban kell tallóznunk. A francia írók, népük tragikus elesettsége ellenére, már az összeomlást követő első hetekben művészi értékű szépirodalmi jellegű művekben vallottak a nagy nemzeti tragédiában fogant érzéseikről és gondolataikról. Ezeknek az írásoknak nagyobb része teljesen személyi jellegű s éppen ezért a leghitelesebben általános hangulatot példázó, mert azokban az 1940-es nyári napokban, amikor a nyugati műveltséget hordozó egyik nagy nép egyetemét teljesen felforgatta a német haderő hihetetlenül gyors rohama és betörése, minden francia lelkén egy érzés: a zavar és egy gondolat: a megrendüléstől szított önvár uralkodott el. Azokban a tragikus hetekben két jelentős szépirodalmi mű született. Mindkettő naplószerű és ez a műfaj általánosan jellemző írásműve egyébként a mai háborús irodalomnak. Benjamin René „Tragikus tavasz“ (Le printemps tragique. Paris, 1940. Plon kiadás) című, naplószerű regénye és Colette „Fordított naplója“ (Journal a rebours. Paris, Fayard kiadás). Benjamin René naplóregényében a fordulópontra jutott francia élet zajló
