Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 9. szám - László Gyula: A honfoglaló magyarság lelkialkatáról
550 László Gyula nyúló nemes kultúra utolsó hordozóját, a magyarságot, már nem érte Déloroszországban a bizánci hullám. Az állandó önmagából való fejlődés zsákutcájába jutott s a szétesés előtt álló évezredes kultúra igézete alól felszabadult friss erők hatalmas birodalmat alkottak Magyarországon s egy nemzetnél sem alábbvaló magasrendű európai, de magyar színezetű művészettel járultak hozzá az akkor erjedő európai szellem kiteljesedéséhez. A magyarság szellemi habitusában azonban, még ma is sok nyoma van forradalmi kultúraváltása előtti életének, hogy csak egyet említsek, ilyen a magyar ember egyéni voltára való rátartisága. Lényegében azonban az a keleti színezetű magaskultúra, amivel a magyarság új hazájába érkezett, tradíciója jó részében egy tőből fakadt az eiirópai kultúrákkal, illetőleg a magyarság új kultúrájával. Főként azokban a metafizikainak mondható területeken való magatartásban mutatkozik ez a közösség, amelyek nem függenek a településtől és az életformától. Nem szabad azonban azt sem elfelejteni, hogy a magyarság, mint a keleteurópai világkereskedelem egyik hordozója, nagyon jól ismerte már a honfoglalás előtt Európa kultúráját. Nyugat, Észak és Dél vásárait gyakorta felkereste, ismerte kereskedőiket, szokásaikat. A magyarok közt már a honfoglalás előtt voltak keresztények épenúgy, mint mohamedánok. A letelepült életforma sem lehetett idegen tőlünk, volt eléggé fejlett földművelésünk is s adatok mutatnak arra is, hogy még Déloroszországban azon az úton voltunk, hogy kazár mintára városokat is építsünk. ' ‘ A tanulság mindebből az, hogy á honfoglaló magyarság műveltsége és az akkori nyugati műveltség között nem volt meg az a nagy, átmenet-nélküli különbség, mint amelyet általában hangsúlyoznak, sőt a két műveltség azonkívül, hogy egymásról pontos tudomása volt, épen igen lényeges hagyományaiban egy tőről hajtott. Mindez nagyon megkönnyítette, sőt előre megvetette alapját annak a kultúraváltásnak, amelyről fentebb megemlékeztem s amely már Szent István alatt végérvényesen beleépítette népünket az európai kultúra alkotó nemzetei közé. A kolozsvári Zápolya-utcai magyar honfoglaláskori temető aránylag kevés lelete talán a felfedett szellemi folyamatok bemutatásakor nem hatott elég bizonyító erővel. Az összes magyarországi leletek feldolgozásakor és déloroszországi előzményeikkel való egybevetésükkor az érintett kérdések sokkal szélesebb skálájú kifejtésével fogom e korszaknak az egész európai kultúrára jelentős szellemi hátterét megvilágítani. LÁSZLÓ GYULA Irodalom. Ajz Erdélyi Tudományos Intézet négy kötetben teszi közzé Erdély összes régészeti emlékeinek repertóriumát az emberi művelődés kezdetétől a magyar honfoglalást kővető első századokig. Az első vaskos kötet, Roska Márton munkája Erdély őskoráról, a napokban hagyja el a sajtót. Az 1911-es Zápolya-utcai ásatásokról kiváló közlésben számol be az ásató Kovács István (A kolozsvári Zápolya-utcai magyar honfoglaláskori temető. Közlemények. Kolozsvár, 1942. H, 1. 85—118. 1.). Néhány újabb megfigyeléssel járultam
