Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)

1942 / 9. szám - Ottlik György: Európa legnyugatibb országa

532

Ottlik György

Oliveira SALAZAR személyiségének és alkotásának tanulmányozása közben engem elsősorban a fenomenológiai probléma érdekelt. Azt hiszem, ez ma egyre jobban foglalkoztat minden gondolkodó embert, aki a kor eseményeit analizálja és azután igyekszik ana- lizise eredményét szintézisben összefoglalni. Hiszen bízvást állíthatjuk, hogy alig volt korszak az emberiség történetében, amely annyira gazdag lett volna nagy egyéniségekben, akik rányomták bélyegüket korukra, mint éppen ez az utolsó húsz esztendő. Pedig, meglepő paradoxonként, ezt a kort, különösen az elmúlt tíz évet, általában úgy ítélik riieg, mintha a benne fejlődő erők gátat akarnának vetni az egyéniség szabad szárnyalásának. És ime, azt mondhatnék, az ellenkezője igaz: az individualizmus hanyatlása együttjárt olyan tömegformáló, az emberiség, de legalábbis saját népük elé új célokat kitűző nagy férfiak működésével, akiket éppen az egyéniség legteljesebb kivirágzásának, a domináló egyéni akarat győzelmének tekinthetünk. Annak a számára, aki komolyabb elmélyüléssel foglalkozik az ember élete tartalmának és céljának a problémájával, ha nem is filozófus, vagy individuál-pszihológus, alig akadhat vonzóbb téma, mint az embernek, a bizonyos szempontból kivételes egyéniségnek hatása környezetére, embertársaira és az eseményekre. Mint ahogy mindig bűvöletbe ejt a nagy karmester szinte transzcendentális hatásának szemünk előtt lejátszódó csodája, úgy érdekel és vonz engem az, ami mai tudásunkkal megoldhatatlan probléma, hogyan uralkodik az a bizonyos isteni szikra egy, a miénkhez hasonlónak látszó fizikum gyarló eszközei útján emberek millióin és tízmillióin, az életnek és az állami berendezéseknek bonyolult és kiszámíthatatlan problémái felett.

Megjelenésük időrendi sorrendjében Musztafa Kemál, Mussolini, Pilsudski, Hitler, Salazar azok a nagy egyéniségek, akiknek neve és históriai szereplése a mögöttünk és előttünk lévő kornak jellegét — bármi volt, vagy lesz is sorsa alkotásaiknak, művüknek vagy eredménye cselekedeteiknek — minden időkben meg fogja adni. Szereplésük szempontjából teljesen közömbös, vájjon őket kifürkészhetetlen természeti erők azért dobták-e a felszínre, mert a történelmi kor alakításához szükség volt rájuk, vagy valóban olyan öntudatos cselekvők-e, akik koruk eseményeit elhatározólag és ellenmondást nem tűrően befolyásolják. Mert hiszen ez a probléma, amelyet Tolsztoj a »Háború és béke« zárófejezeteiben oly mélyenjáróan fejteget, tulajdonképpen ugyanannak a jelenségnek két különböző vetítési módja.

A legérdekesebb kérdés tehát, amelyre nehéz választ találni, az, milyen is tulajdonképpen Salazar egyénisége, jelleme és akciója, hogyan tudott éppen ezzel a sajátos egyéniségével átütő és állandó sikert elérni olyan jellemű és jellegű népnél, mint a portugál, amely ilyen hosszú időre rendet és nyugalmat, komoly munkát és fegyelmet már évszázadok óta nem bírt el és amely Szerencsés Má- nuel király aranykora, tehát a XVI. század eleje óta, a mostanihoz hasonló jólétben nem élt. Antonio de Oliveira Salazamak úgy fizikai, mint erkölcsi lénye sok tekintetben ellentéte népe fizikumának és jellemének — és talán éppen ez az ellentét, amelyet a legride-