Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 7. szám - Magyar Figyelő - Heszke Béla: A francia–angol viszony Luchaire könyvében
Magyar Figyelő 441 azé a hatalom. London a XVn. század óta rendszeresen alkalmazta ezt az elvet. Ezért nagyobbodott és erősödött az angol birodalom s omlott össze a spanyol s vesztette el Franciaország leggazdagabb gyarmatait. Érdekszülte kapcsolatok keletkeztek a Domíniumok és Anglia között, miközben a mesterségesen keltett érzelmi és politikai kötelékek megszakadtak Madriddal, Pá- rissal. A XIX. században Anglia fénykorát élte. Az angolok a föld kihasználható területeinek legnagyobb részét magukévá tették. A világkereskedelem háromnegyed részét ők tartották a kezükben és ők hiteleztek a legtöbb európai államnak. London volt a világgazdaság középpontja. Az 1914-es háború alapjában rázkódtatta meg ezt az évszázados gazdasági hatalmat« — írja Luchaire. Ezután vázolja az első világháború döntő jelentőségű kihatásait Anglia könyörtelen gazdasági hegemónia-politikájára. Megállapítja, hogy Versailles után »a gazdasági, tehát a politikai tengely Londonból New-Yorkba tolódott át, Ázsia las- sankint elhárítja magától az európai befolyást, Anglia pedig szembetalálja magát egy új világgazdasági hatalommal, az Egyesült Államokkal, amely már kicsavarta az Empire kezéből a hatalom zálogát, a tengerek feletti korlátlan uralmat«. És Anglia ahelyett, hogy az európai egység szolgálatába állította volna megnyirbált tekintélyét s látszólagos győzelmével járó konszoli- dáltságát, előbb aknamunkát indított a növekvő német jóvátételi igény ellen, majd behálózva Franciaországot a »német veszedelem« állandó hangoztatásával, 1939 szeptemberében, a francia nép többségének szavazata nélkül, háborúba kergette a készületlen Francia- országot. »Ma már mindenki tudja — írja Luchaire — a vichyi nemzetgyűlés nyilatkozatából, hogy a háborút nem szaveizták meg az 1875. alkotmány előírása alapján.« Ezután az 1939. augusztus 28-tól szeptember 2-ig lezajlott sorsdöntő napok hiteles történetét írja meg Luchaire. Ebből kitűnik, hogy Laval, Marcel Déat és Gaston Berge- rey mindent megpróbált, hogy Franciaországot megmentse a háború borzalmaitól. Chamberlain, Halifax és az angol kormány, továbbá Coulandre nagykövet hajthatatlan- sága miatt azonban a katasztrófa megkezdődött. A többit már minden újságolvasó tudja. Ismeretes az is, hogy az összeomlást követő napon, amikor már egy angol katona sem volt Franciaország területén, az angol kormány azt a javaslatot tette Franciaországnak, hogy mondja ki az egyesülését Angliával, mert így még» megmentheti magát.« Pétain azonban a Németország felé lengetett fehér zászlót választotta. »Elhatározó tett volt. Egy megvetésre méltó múlttal való szakítás és egy új jövő felé való elindulás jele volt ez a fehér zászló. Franciaország talán még fel sem mérte ennek a tettnek a jelentőségét. De azok, akik egy többszázados nemzeti élet útjába beleilleszteni igyekszenek egy történelmi nap jelentőségét és értékét, azok gondolkozhatnak ezen a napon. És meg fogják érteni, hogy mit jelent 1940 június 16.« Az utolsó »békebeli« július 14-én, a franciák nagy nemzeti ünnepén, a Champs Elysées tankoktól hemzsegő s angol gárdisták menetelésétől hangos sugárútján, a francia és angol himnusz egybekomponált hangjaira vonult fel a világhatalmi maffia németellenes hangulatában látszólag testvérré s az angolok »örök barátjává« kikiáltott francia hadsereg ... Majd kitört a háború s a »barátság« hajótörést szenvedett a dunkerquei tengerparton s az ámításról lerántotta a leplet Com- piégne. Azóta egy nép a jobb jövendő formálásán dolgozik. Felméri, újraértékeli múltját és őszintén szembenéz »örök barátaival«. Luchaire könyve egy ilyen őszinte pillantásból fakadt. HeszTce Béla
