Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 7. szám - Entz Géza: Szász író Erdély történelméről
Szász tró Erdély történelméről 429 Xm. századi erős előrenyomulása a szepesi viszonyokhoz hasonlóan folyt le. Tanulságos példákkal szolgál az Alföld és a hegyvidék találkozási sávja is. Nagyvárad, Szatmárnémeti, Nagyszöllős magja vitathatatlanul magyar.‘i Az eddigi kutatások egybehangzó eredményeit az ország többi részén végzendő vizsgálódások bizonyára csak erősíteni fogják. ZSIGMOND URALKODÁSÁTÓL KEZDVE mind jobban előtérbe lép a fenyegető török veszedelem. Erdély előretolt bástya jellege valóban ekkor alakult ki. A százados harcra jól fel kellett készülni. Az erdél3Ú erődrendszer természetszerűleg kivált a szász és székely területen épült fel. A Hunyadiak korában az ország egész népessége kivette részét a küzdelemben. A XV. század hadi eseményeit a magyar támadó szellem jellemzi. A háborúk súlyát elsősorban a harcedzett magyarság viselte. Erre nemcsak katonai erényei, hanem kétségtelen számbeli fölénye is predesztinálta (az ország lakosságának mintegy 75—77%-a magyar). Zillich minderről megfeledkezik. Ügy tesz, mintha legalább is Erdély védelme kizárólag a szászokra hárult volna. A küzdelemben »a fősúly természetesen azokon nyugodott, akik elegendő eszközzel rendelkeztek arra, hogy ilyen beláthatatlan megpróbáltatásban is megállják helyüket. Ezek a németek voltak, a várak, megerősített falusi templomok és városok urai« (34). Természetes, hogy a szászok is kivették a maguk részét a török elleni harcokban, de hogy ők lettek volna a derékhad, azt már lélekszámúk sem tette lehetővé.^^ Polgári életformájuk is inkább a békés magatartásra volt alkalmas, mint a katonáskodásra. A szászok valóban főleg védekezésre rendezkedtek be, amint ezt nagyszabású erődítéseik bizonyítják. A támadó harcmodortól a magyarokkal ellentétben idegenkedtek. A kereskedő és iparoselem inkább pénzzel járult hozzá a közös veszedelem elhárításához, mint vérrel. Falvaik védelmét éppen katonai célból betelepített székelyekre és románokra bízták. Maguk legszívesebben váraikba és erődjeikbe zárkóztak. Éppen ez a magatartás magyarázza a törökök gyakori és alapos szászföldi pusztításait. Mindezek alapján kétségtelen, hogy a török elleni küzdelem főmozgatója csakis a magyarság lehetett. Még csak annyit szeretnénk a mondottakhoz hoz- záfíízni, hogy a magyarok az egész déli határon várrendszert szerveztek, melybe a sajátos megoldású székely templomerődök is beletartoztak. A szász erődítések a maguk egyéni és a magyartól köny- nyen megkülönböztethető megjelenésükkel az ország védőövezetének csak szerves részét alkották, de távolról sem az egyetlen védő- övezetet. A XVT. század végrveszélybe sodorta a középkori magyar birodalmat. A török hatalom kiterjedése, a vallási villongások, a belső “ Jákó Zstgmond: Bihar megye a török pusztítás előtt. Budapest, 1940. 379—380. 1. Malisai Ferenc: A középkori Szatmár megye. Budapest, 1940. 67—72. 1. Szabó István: Ugocsa megye. Budapest, 1937. 419. 1. A szászok száma a középkor végén 70—^0.000 szemben, a 3 milllős magyarsággal. V. ö. Mályusz Elemér: A magyarság és a nemzetiségek Mohács előtt. Magyar Művelődéstörténet, n. köt. Budapest, é. n. 107—124. 1. I-
