Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 7. szám - Bónis György: Magyar törvény – magyar lélek
414 Bónis György runkat valamikor talán egy új rend előkészítőjének fogják tartani. Mindenesetre azok a nagy politikai, gazdasági és társadalmi revo- luciók, amelyek a XX. században földrészünkön és országunkon át- viharzottak, minden más korszaknál rohamosabban változtatták meg a fennálló jogintézményeket. A SOK ÜJ TÖRVÉNY, rendelet, bírói ítéletekben megnyilatkozó jogelv láttára ismét fel kell tennünk eredeti kérdésünket: merre vezet a magyar jog útja? Anélkül, hogy a mai jogfejlesztésről ítéletet kívánna mondani — azt még ma nem is teheti — önkéntelenül is aggályai támadnak a történeti szemszögből vizsgálódó jogásznak. Hiszen a külföldi nemzetek életében megtaláljuk a jogalkotás válságait, nekik is vannak meglepetésszerűen felmerülő nehézségeik, rajtuk is átjár a forradalmak levegője: de mintha akár a történeti fol3d;onosság, akár a jelenben erőteljesen érvényesülő nemzeti szellem biztosítaná ilyenkor is az állandóság, az egység bizonyos mértékét. Az angol birtokjog például sok mélyreható változáson ment át az utóbbi évtizedekben, de egész intézmények átalakítása sem törte meg a XII. századi királyi bíróságok óta állandóan fejlődő Common Law most már megváltozhatatlanul angol jellegét. A francia jog a nagy forradalom gondolatvilágán épülő öt nagy kódex kereteiben fejlődik: a szakadást egy eszme alapján történt építőmunka követte s követi talán majd most is. Ugyanezt figyelhetjük meg napjainkban a német jogban, amely tudatosan utasítja vissza a megelőző kor alkotásait, hogy minden jogintézményt harmonikusan, a nemzeti szociálista világnézet alapján építsen fel. Figyeljük meg: vagy a múlt számlálatlan nemzedékeinek egymásra épített érzésvilágával, vagy a jelen nemzedéket lelkesítő gondolatkörrel mindegyik rendszer kapcsolatban van. Hová fejlődik azonban a magyar jog, amelynek — tudtunkkal — sem történeti folytonossága a régi jogrenddel, sem szerves összefüggése a mai generációban uralkodó eszmékkel nincsen. Napjainkban országhatárok tűnnek el a térképről, nemzetek emelkednek fel és hanyatlanak le. A nemzethalál víziója ismét kísért, társtalanságunkban minden eszközt meg kell hát ragadnunk, amellyel állami és faji különállásunkat erősíthetjük. A magyar jogász nagy büszkesége, hogy a Kárpátok medencéjében sohasem voltak számottevő külön jogterületek, s még az ország szétdarabo- lásában is összetartó erőként működött a Hármaskönyv. Legújabban sem megvetendő tényezője virtuális területi egységünknek, hogy az utódállamok jogalkotása nem tudta még teljesen kiszorítani a magyar magánjogot. De kell-e másra hivatkoznunk, mint a magyar alkotmány sokszor csak a Corpus Jurisban meglevő, lábbal tiport elveinek erejére a nemzeti küzdelmek során, hogy belássuk, menynyire nagy jelentősége van a jognak a nemzet életében, a szorosan vett jogi vonatkozásokon túl is? Egy nép joga életének kerete, amelyet hosszú időre alkot magának. A múlttal és a jelennel élő összefüggésben lévő jogrendszer túlélhet politikai és társadalmi megrázkódtatásokat is, a régi intézményektől elvágott, csak mindennapi szükségleteket szolgáló jogot az elnyomó egy rendelete hatályon
