Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 7. szám - Makkai László: A magyar szellem útja a trianoni Erdélyben
408 Makkal László nem sikerülhetett, de mégsem maradt ez a nagy vállalkozás komikus vergelődés, mert ha az emberiségnek nem is, de a magyarságnak példát mutatott. A baloldalnak az irodalomba való bevonulása írástudói szempontból kétségtelenül erőtöbbletet jelentett s eszméi, ha azokat a maguk idői megkötöttségében szerencsére nem is vettük át, termékenyítő hatással voltak. De tehertételt is jelentett, mert a transzil- vánizmust megkísérelte idői politikai áramlatokhoz kapcsolni s ezzel azt érte el, hogy az erdélyi magyar társadalom olyan íróit sem akarta szívébe fogadni, akik pedig eszményeikben közelebb álltak hozzá, mint az igazi baloldalhoz, melynek »gyanús« törekvéseiben nem bízott; a magyarországi irodalmi élet viszont, mely akkor teljesen a baloldal eszmekörében élt, csalhatatlan ösztönnel vonakodott ezeket az »áldestruktiv« erdélyieket magáéinak vallani, akik így a magyar irodalom klikkharcaiban két szék közt a pad alá estek. Még az a forró fogadtatás, melyben később a csonkaország közönsége az erdélyi irodalmat részesítette s mely nem magyarázható egyedül egy ügyes üzletember gátlásmentes reklámhadjáratával, sem tudta a pesti irodalmárok fanyar hangulatát feloldani. Ami igazán termékeny és új volt az elmúlt húsz év szellemiségében, az kétségkívül sem a bal, sem a jobb oldal teremtménye, hanem annak a »közép«-nek a bal- és jobboldali merevségek ellen folytatott harcában született meg, amelyiket a kortársak annak idején lelkesen könyveltek hol bal-, hol jobboldalinak. A transzil- vánizmus alapvető életérzése, a hazai földdel és a történelmi múlttal való összeforrottság s az ezeréves magyar rendezőeszme időszerűségének gyakran csak öntudatlan keresése; a székely irodalomban kibontakozó fajszeretet; a történelmi egyházak új életre ébredése által fellángoló pozitív kereszténység s a mindezekből következő társadalmi elgondolás: az osztálymentes magyarság csak torz előképekben vagy sehogysem éltek a jobb- és baloldali eszmevilágban, ezt az erdélyi magyarság életösztöne izzadta ki magából, mint a fenyő a gyantát. Akik először elgondolták, leírták, megpróljálták megvalósítani, mint egyének, talán több-kevesebb joggal besorolhatók egyik vagy másik táborba, de maga az erdélyi magyar szellemiség, ahogy az az előbb felsorolt nehány eszményben ma előttünk áll, kétségtelenül a közösség alkotása, mint a népdal. Kisajátítani nem lehet s aki támadja, az egész erdélyi magyarságot, húszéves küzdelmének létértelmét támadja meg benne. Nem érdeme, nem is vétke, hanem egyszerűen természeti funkciója az erdélyi fiatal nemzedéknek, mikor ezt az eszmevilágot, megtisztítva jobb- és baloldali sallangjaitól, a magáévá tette s megpróbálta megvalósítani. A Hitel nemzedékének jelentkezése történelmi pillanat volt, nem egyesek korszakos meglátásai miatt, hanem azért, mert benne kapcsolódott össze az addig nagyrészt önállóan fejlődött erdélyi szellem a csonkahaza megújuló szellemiségével. Évekkel a felszabadulás előtt Erdély már »hazatért«, az ifjúság határokon keresztül kezet nyújtott egymásnak. »A Hitel-csoport — írja Ligeti, egyes viszonylatokban helytelenül és nem minden ellenszenv nélkül, de sokban találó meglátással — már nem hitt a demokrácia
