Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 3. szám - László Gyula: A magyar őstörténelem régészetéről
156 László Gyula NEM SZÜKSÉGES HANGSÚLYOZNI hogy a jelen állandóan gazdagon szövődő életében sem közömbös tudnunk, hogy kik voltunk, honnan jöttünk s mit végeztünk eddig. Komoly lelkiismeret- vizsgálattal kell lemérnünk értékeinket, hibáinkat és képességeinket. Ez a mérlegelés azonban nem történhetik egy állapot szemlélésével, hanem csakis akkor lesz eredményes, ha fejlődésünkön belül számolunk magunkkal, tehát történelmi folyamatként szemléljük szerepünket és eddigi erőkifejtéseinket. Középeurópában való megjelenésünket s elhelyezkedésünket eddigelé úgy nézték a régebben itt lakó népek, mintha az európai kultúrába egy műveletlen mongol horda tört volna be s ez lassacskán megszelídülve, hűséges tanítványként, sok vérontásával megtűrt társukká lett volna. Ez a begyökerezett beállítás teljesen hamis, méghozzá nem azért hamis, mert mi magyarok szeretnők, ha nem így lenne, hanem azért hamis, mert a dolgok nem így vannak a valóságban. A városi és földműves kultúrában élő európai népek kultúrája kialakításában állandó felfrissítést és részben egyenes elindítást jelentettek a Dél- oroszország földjéről Középeurópába beáramló és sajátos kultúr- szintézisben élő népek. Csak a történelmileg ismert népeket említve, ilyenek voltak a szkiták, a szarmaták, az oda levándorolt és ott kultúrátváltott gótok, a húnok, az avarok, a bolgárok és a magyarok. Körülbelül azonos ezeknek az írásbeliség hajnalán megjelenő népeknek értelme és értéke Európa számára azzal a hatalmas átalakító erővel, amit a kereszteshadjáratok jelentettek, amikor is már nem Kelet kereste fel Európát, hanem Európa ment hozzá. Pedig ekkor Európa nem is a klasszikus görög kultúrával sajátos Hs állandó szimbiózisban élő Déloroszországba megy, hanem a mohamedán kultúra más jellegű területére. A kereszteshadjáratokat követő nagy szellemi felfrissülés és óriási méretű kereskedelem — a szellemi javak kicserélődésének útja! — közismert, a pusztai népek hasonló jelentőségű szerepéből egyedül csak a gót vándorlás átalakító és művelődésformáló szerepe tisztázódott eddig. Fettich Nándor kutatásai nyomán, amihez magam munkája is csatlakozik, csak most kezdjük megismerni azt a hatalmas átformáló hatást, amit Európa fejlődése szempontjából a Déloroszország kohójában ötvöződött népek jelentenek. Szinte úgy fogalmazhatnék meg ezt, hogy ezek nélkül az európai kultúra nem lehetett volna az emberiség sub specie aeternitatis kifejezője s külön megírandó fejezete volna még a magyar föld történelmének, hogy a pusztai népek milyen felmérhetetlen átalakító hatással voltak Középeurópa művelődési és népesedési képének kialakításában egészen a mai napig ható erővel. Ezt a munkát azonban nem szabad egyoldalúan végezni s amilyen végzetes hiba lenne például Európa művelődési képének megrajzolásakor a magyarság szerepét elhanyagolni, ugyanolyan nagy hiba lenne a felfedezett magyar hatásokat túlértékelni. Például abból, hogy adataink vannak arra, hogy az olasz papok a X—^XI. században magyar süveget kezdenek viselni s hogy az avar és a magyar lovasművészet szálai egészen Angliáig nyúlnak már korai időkben.
