Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 3. szám - László Gyula: A magyar őstörténelem régészetéről
146 László Gyula tárgyakra vadásztak, kissé erős, de nem jogosulatlan kifejezéssel jellemezve eljárásukat: nem ásatás, hanem kincskeresés láza fűtötte a régi emlékek e feltáróit. Természetesen egy remekmívű kard vagy a finom ötvösmunkával készült arany övdísz, a nemesfémből készített tegez stb, stb. önmagában is igen értékes, de ha a sírból úgy emeljük ki, hogy pontos helyzetét és a többi tárgyakhoz való viszonyát nem rögzítjük, akkor csak önértékű, kiállítási tárgy lesz. Ha ellenben nem a leletek értékes vagy értéktelen voltát nézzük, hanem azt, hogy mit és hogyan tettek a sírba, milyen sorrendben, milyen jelentőséggel, hogyan ásták a sírt stb., stb. akkor új világ tárul fel előttünk. A leleteket ugyanis már nem a mai ember szemével nézzük, hanem azt látjuk bennük, hogy mi volt a temetéskor a jelentőségük. Ezeknek a szempontoknak figyelembevételével a legutóbbi idők kutatásai, — melyek egyik példáját alább közlöm, — meglepő módon gazdagították az avarok és a honfoglaló magyarok szellemi életéről és világképéről való szerény tudásunkat. Ennél a kutatásmódnál is egyenlőrangú a szegény ember sírja a leggazdagabb fejedelmével, sőt többször a látszólag szegényes sír sokkal többet mond el a nép életéről, mint a magas kultúrában élő és sok nemzetközi vonást mutató előkelő emberek sírja. Remélhető, hogy ezeknek a kutatásoknak további gazdagodásával, a temetkezéskor megfigyelhető szokások széles alapon történő értékelése után, sokkal életszerűbb alapot kapunk a népvándorlás keleti lovasnépei műveltségének és társadalmi rétegeződésének megírásához, mint az eddigi módszerek eredményei alapján. Alább két sír helyszínen készített rajzát mutatom be, amelyek minden egyes mozzanatot feltüntetnek, továbbá közlöm a sírban talált leletek fényképét is. A homokmégy-halomi (Pest megye) avar temető 141. sírjának elemzésekor az egykori műveltség eszközeinek meghatározását és használatának módját láthatjuk. A viszneki (Heves megye) avar temetőben talált honfoglaláskori magyar sír (40. sír) elemzése során pedig a sírkép egészéből kiolvasható szellemi tartalmakra mutatok rá.* * Mindkét sír elemzésekor elhagyom a sokszor igen nehezen hozzáférhető irodalmi utalásokat és bizonyító jegyzetanyagot. A sírokat teljes tudományos apparátussal feldolgozva megtalálhatja az olvasó: Halom 141. sírt Avarkori pásztorkészségeink. Archaeológíai Értesítő 1940. 91—98. 1., a viszneki 40. sírt pedig A koroncói lelet és a honfoglaló magyarok nyerge. Archaeologia Huu- garlca XXVTI. kötet, 50, 55—56. 1. Az alább adott szöveg és képek sokheljrt szószerint egyeznek a fenti két dolgozatom szövegével és képeivel. Eltérés van a halomi hasihasító népi használatát bemutató rajzon és a halomi pásztorkészség heljn-eállítását bemutató képen, ahol is az eredeti rajz néhány tévedését kijavítottam. Mielőtt a sírok tárgyalására térnék, meg kell említenem, hogy eiz avar és a honfoglaláskor! magyar nép úgylátszik ugyanolyan módon bánt tárgyaival, mint akár a mai falusi ember. Elromlott vagy a használatból kikopott eszközeit nem dobta szemétre, hanem új eszközt készített hasznavehető részeiből s így néha megesik az, hogy egy-egy eszközt más szerepben találunk, mint aminek eredetileg készült. Ilyenképen lehetséges az is, hogy az alább meghatározott tárgyak egyikével másikával is hasonló módon jártak el, ez azonban semmiképen nem érinti a tárgyak eredeti használatáról Írottakat, inkább csak mint a népi eljárások változatlan életének példájaként említem ezt a lehetőséget. *