Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 3. szám - László Gyula: A magyar őstörténelem régészetéről
LáazXó Gyufa: A magyar őstörténélem régészetéről 145 azonban jelentőségük, ha az avar és a magyar nép mindennapi életét kutatjuk. Ha ez a kitűzött cél, akkor szinte azt mondhatnók, hogy ebben a munkában a leggazdagabb aranyleletek és fejedelmi sírok is szinte némák maradnak, a szegény ember szerszámaiból meg lassan kibontakozik a régmúlt idők mindennapi élete. EGY NÉP mindennapi életét a maga igényeinek megfelelő teljességben éli. Annak az avar vagy magyar pásztorembernek, lovasembernek vagy bármilyen mesterséget űző embernek épen úgy megvolt mindeh szükséges eszköze és tudása ahhoz, hogy a maga igényeinek tökéletességében oldja meg munkáját, mint akár ma. Így okkal-móddal, megfelelő tárgyi egyezések esetén, a mai népi élet sok esetben jó irányadóul szolgálhat az egykori életmód elképzelésekor. A mai magyar és a még ma is nomád műveltségben élő keleti népek néprajzi anyagában néha az azonosságig menő egyezéseket találunk az ezer év előtti állapotokkal. Félreismernők azonban a népi műveltség lényegét, ha arra gondolnánk, hogy ezeket a régi eszközformákat és mesterségbeli eljárásokat csupán a megmerevedett hagyomány miatt őrizték meg mai napig. Ezek azért maradtak meg, mert az adott anyagban a kívánt célhoz a lehető legjobbak s így semmi ok sem volt elhagyásukra vagy mással való felcserélésükre. Példaként álljon a magyar nyereg. Ennek szerkezete és készítésmódja a honfoglalástól máig jóformán semmit sem változott. Szerkezete az összes mechanikai törvényeket ösztönösen megérző remekmű s n5mgodtan egybevethető akár a modem vasbetonkonstrukciókkal is a benne testet öltött szerkezeti elv és kivitel. Ezt az egykor megtalált és tökéletesre csiszolt tárgyat változatlanul őrizték mai napig, mert egyszerűen nem volt ennél jobb, amivel helyettesíteni tudták volna. A katonai nyergek ugyan vasrészekkel helyettesítik néhány részét, azonban a szerkezeti alapelv ezeknél is változatlanul azonos a honfoglaláskorival. A régészeti leletek azonban nemcsak az egykori, elpusztult tárgyi műveltségről beszélnek, hanem megfelelő módszerekkel néha váratlanul szép dolgokat mondanak el a rokon pusztai népek és a honfoglaló magyarok szellemi életéről és a világról alkotott elképzeléséről. Ebben a munkában is nagy segítségünkre van az élő néphit, amelyik néha évezredes formákban nyilatkozik meg. Egy másik kutatási területről vehetünk példát és hivatkozhatunk a magyar népzenekutatás felfedezéseire. Bartók Béla és Kodály Zoltán munkássága nyomán nyilvánvaló lett, hogy a ma is énekelt magyar népdalban évezredes szerkesztési gondolat él és formálja sajátunkká a belészűrődött idegen hatásokat. így a magyar temetkezési szokások ma is sok olyan vonást őriznek, melyek megfelelőit a pogány magyar sírok feltárásakor találtuk meg. Nem véletlen, hogy épen a temetkezési szokásokat hozom fel példaként; sajnos ugyanis, hogy eddigelé csak temetkezésből származó leletanyagot ismerünk a honfoglalás és a megelőző rokonnépek korából. A sírokból azonban sokmindenre következtethetünk, ha a sírok feltárásakor megfelelő lelkiismeretességgel járunk el, s nem úgy, mint a régebbi ásatások — kevés tiszteletreméltó kivételt kivéve —, amelyek elsősorban szép
