Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 2. szám - Magyar Figyelő - Heszke Béla: Francia író a németekről
120 Magyar Figyelő családok megalapítóit, akik között azonban Bogdán vajda és testvére Juga nem szerepelnek. De hisszük is, hogy a szerzőnek nem az volt a célja, hogy Bogdán vajda dunántúli magyar származását bebizonyítsa (Pok nembeli Móricz fia Miklósról és leszármazóiról igen részletesen tájékoztat Wertner M.: A magyar nemzetségek, Temesvár, 1892. II. 270—282. lapokon). Ami mostmár Máramaros megye középkori közigazgatását valóban Uleti, tudjuk, hogy megszervezése és betelepülése után a király által kinevezett ispánok (comesek) kormányozták, rendesen előkelő magyar főurak, akiknek a románok vajdája (első említése: 1343., Mihályi i. m. 17. lap) alárendelt közege volt. Később, a XIV. század második felében tényleg román közigazgatás alá került a megye, de úgy, hogy a román vajdák és kenézek magyar nemességet nyerve, magyar mintára megalakították a nemesi vármegyét alispánnal, szolgabírákkal, megyei közgjuílésekkel, de ez nem román, hanem tősgyökeres magyar közigazgatás volt; akik résztvettek benne, elsősorban magyar nemesnek tudták magukat s mint ilyenek lettek alispánná, szolgabíróvá, sietve levetkezve a lenézett vajdai vagy kenézi méltóságot. Makkal László FRANCIA IRÖ A NÉMETEKRŐL A történelem újabb folyamán most másodszor kísért sorsdöntőén a francia-német összefogás gondolata. Először 1871-ben, Sadowa után, az ugyancsak legyőzött francia nép dermedt lelki és politikai válságában merült fel a kérdés: parttalan viz-e a Rajna vagy ösz- szekötő folyam, amelynek két oldalán nem ellentétes világok, hanem egymást kiegészítő országok terülnek el? Renan szavait idézhetjük: „Franciaországból 1815 után kiveszett az igazi harci szellem... Mi valami esztelen anyagelvűség felé rohantunk, a poroszok viszont ápolták azt a szellemet, amelyet mi „ancien régime“-nek nevezünk. Ennek a „régi rendszer“-nek ismérvei: a gyarapodás vágya, a nemzeti mi- tosz, a faji büszkeség; s ez a régi rendszer megóvta Poroszországot az ipari, gazdasági-szociális mate- riálizmustól, mely minden nép erejét gyöngíti s kiszívja. A háború lényegében a „régi rendszer“ tartozéka; a demokrácia pedig a katonai szellem legerősebb megron- tója ... Németország győzelme a fegyelmezett, tekintélytisztelő, módszeres, alapos ember győzelme volt. A tudomány és a józan ész diadala ... Már látom a napot, amikor a szociálista államokat a németek fogják kormányozni.“ (Réforme intellectuelle et morale, 1871.) De bármennyire tragikus volt a felismerés, a francia-német viszonyban sem az 1871—72. évi események, sem a világháború nem hozott megoldást jelentő eredményt. Utóbb a versaillesi politikusok azt gondolták, hogy a földig megalázott, négyéves háborújába belefáradt és a nyomor martalékául odadobott ország már többé nem is lehet ellenfél. Montesquieu szavait elfelejtették: „agyőztes államnak, ha uralkodni akar, nem szabad maga előtt hajtania a legyő- zötteket, hanem arra kell törekednie, hogy a legyőzöttek kövessék őt“. A marnei győzelem mámorában, a versaillesi békediktátum törhetetlen erejébe vetett vak hitben kevesen voltak azok a franciák, kik úgy gondolkoztak, mint Jacques Chardonne, az író, kinek e gondolatkörbe vágó könyve a közelmúltban hagyta el a sajtót s méltán tarthat számot széleskörű érdeklődésre. (Voir la Figure. Réflexions sur ce temps. Grasset. Paris, 1941). Compiegne után megszűnt a francia irodalomban az öncélú „re- gény-témák“-kal való bibelődés. Az önismereti problémák, az okfejtés, a helyzetjelentés, a reflexív tény
