Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 2. szám - Martonyi János: Közigazgatásunk reformja
Közigazgatásunk reformja 107 hangsúlyozzuk, hogy nem lehet kizárólagossá tenni; a célszerűség, gyorsaság és eredményesség ugyanolyan fontos kívánalmak. A tisztviselőnek tehát bátran vállalnia kell a jogszabályban jelentkező hézagok kitöltését és az önálló cselekvést. Egy jeles francia szakíró, Faguet könyvet írt »A felelősségtől való rettegés« címen, amivel eléggé kidomborította azt, hogy milyen károsodást okoznak a köznek a dönteni nem merő, minduntalan véleményt és felsőbb irányítást kérő tisztviselők. Hitler mondotta 1939. január 30-i beszédében: »Nevelésünk rendszere által a bátorságot és a felelősség szíves vállalását minden közhivatal elfoglalásánál magától értetődő feltételként követeljük meg.« Ezen a téren különösen fontos az, hogy a hivatalfőnökök miként nevelik alárendeltjeiket és mennyiben van bennük hajlandóság az önálló cselekvés megbecsülésére. Ebben a vonatkozásban is minden eszközzel meg kell őrizni a tisztviselőknek — hogy úgy mondjuk — lelki frisseségét. A jó főnök egyéniségének meg egyenesen nélkülözhetetlen eleme a lendítő erő, az iniciativa, a járt utakkal és kipróbált sablonokkal való meg nem elégedés. E jellemkép befejezése után, ha röviden is, de érintenünk kell a minden fejlődés biztos zálogául szolgáló jó tisztviselői utánpótlás kérdését. Ez a probléma most nálunk különös gondoskodást igényel, mert az örvendetes országnagyobbodások a közigazgatás személyi szükségletét erősen megnövelték. Ugyanekkor a zsidótörvények hatása következtében a magángazdasági elhelyezkedés terén is konjunktúra mutatkozik, amely próbára teszi a köztisztviselői pálya vonzóerejét. Mindennek az a következménye lehet, hogy a hivatali állásokért folyó verseny kiválasztó hatása elmaradván, a közalkalmazotti kar szin- vonala csökkenni fog. Ennek a veszélynek csak úgy lehet elejét venni, ha a fiatalságban állandó felelősségérzetet tudunk ébrentartani, amelytől sarkalva változatlanul kemény munkával készül majd a magyar jövő építésében reáháruló feladatok ellátására. Emellett az utánpótlás forrásait bővíteni kell azzal, hogy a nép tehetséges és szorgalmas fiait — anélkül, hogy érdemteleneket is pártolnánk — már a középiskolától kezdve erőteljesen hozzásegítjük az értelmiségi rétegbe való felemelkedéshez. A tisztviselők kiképzését szolgáló intézmények köre sokkal szélesebb, mint ahogy első pillanatra gondolnánk: már a középiskola is ide tartozik, az egyetemen folyó intenzív oktatás fontossága pedig nem is hangsúlyozható eléggé. Abból a korábban már kifejtett felfogásunkból következőleg, amely szerint a közigazgatás megjavítása elsősorban a személyeken dől el, a kérdés megoldásának egyetlen igazi módja itt, a nevelésben rejlik. A közszolgálat a középiskolától nem ismeretek tömegének adását várja, hanem azt, hogy neveltjeibe Ítélőképességet, valamint értelmi és szociális fogékonyságot oltson. Az egyetem rendeltetése erősen megalapozott magasabb szaktudás nyújtása; ennek »elméleti« jellegéről ellenkező véleményekkel szemben az a nézetünk, hogy nem gátja, hanem nélkülözhetetlen kelléke a jó szakember kiképzésének. Sajnos, be kell itt vallanunk, hogy éppen a leendő tisztviselőket mégis csak legjobban érintő közigazgatási jognak a gyakorlatilag hét félévre csökkent jogi tanulmányi idő utolsó szemeszterében, vagyis a legtöbb hallgató számára egyetlen féléven át történő előadása még az érdeklődőbbek számára sem teszi lehetővé
